„ Kényelmes dolog a szószékről szapulni a homoszexualitást ” – Az egykori lelkész nem hallgat tovább.

 

 

Milyen volt az a két hét, amíg a gyülekezet válaszára vártál a lemondásod után?

Nem volt kérdés számomra, hogy ne fogadnák el a lemondásomat, így az a két hét nem attól volt nehéz, hogy kitaláljam a döntésüket, hanem azért, mert ezzel elindultam egy nehéz és fájdalmas úton, amelyen sebezhetővé tettem magam, és nem tudhattam, hogyan jövök ki belőle. Nagyon fájt, hogy el kellett engednem nemcsak a hivatásomat, hanem a közösségemet, ahol kilencéves korom óta felnőttem. Mikor közösséget váltottam, végigbőgtem minden áldott istentiszteletet egy pár hónapig. Szép csendben folytak a könnyeim feltartóztathatatlanul.

Az új gyülekezetből egy év múlva mentem el, amikor kezdeményeztem egy beszélgetést a lelkésszel, és elmondtam neki, hogy melegként szeretnék itt lenni. Gyakorlatilag felszólított a megtérésre, és felajánlotta a segítségét, amennyiben úgy döntök, hogy „elfordulok a homoszexualitástól”. Nem jártam oda többet.

Ma, hat évvel a történtek után továbbra is emberekkel foglalkozom: üzleti coach, szupervizor, szervezetfejlesztő lettem. És ott tartok hat év után, hogy Isten abban a kegyelemben részesített, hogy a könyvemen keresztül Róla is beszélhetek. Megértettem, hogy a feladat a fontos, és nem a pozíció. Most egészen intenzíven újra elővett az Úr, és mozgásban tart. Én pedig szeretnék készen lenni arra, amire hív. Mert az örök élet nem valami, ami majd eljön, hanem egy utazás, amiben napról napra jobban megismerjük Őt, egymás történetein keresztül is. Mindannyiunk története a mostban íródik.

Többször leszögezted, hogy míg a meleg létedet kaptad, Istent választottad. „Isten cserbenhagyott, elárult” – érezted kamaszként. Mostanában van-e ilyen érzésed?

Ma már nem érzek ilyet. Olyat néha érzek, hogy még mindig képes vagyok én magam  „cserben hagyni” saját magamat, amikor azt feltételezem, hogy nem elég, aki vagyok, egy kicsit másmilyennek kell mutatnom magam azért, hogy elfogadjanak. De Isten ilyenkor is mellettem van, és tudom, hogy Ő választott engem és nem csak én Őt.

Amikor Istenhez imádkoztál, hogy szabadítson meg a „bűntől”, elhitted magadban mélyen, hogy ez tényleg bűn, és meg lehet tőle szabadulni?

Tényleg hittem, hogy Isten meg fog szabadítani, hiszen ha nem tettem volna, nem mentem volna teológiára, nem készültem volna teljes idejű szolgálónak, hiszen tudtam, hogy ez egy vagy-vagy kérdés lesz.

A könyvben (Kincses Marcell: Coming out könyv álnevet használsz, többen megkérdőjelezik, valódi személy vagy-e. Írod, hogy a szüleid miatt is választottad az álnevet, illetve azért, hogy a munkád során ne érjen hátrányos megkülönböztetés.

El akartam mondani a történetemet. Úgy érzem, ennek a beszámolónak régen itt volt már a helye, és még sok ilyenre lenne szükség. Ebből a szempontból nekem is, és szerintem az olvasónak is mellékes, hogyan hívják valójában a szerzőt. A történetem igaz történet. Amikor joghurtos poharat írok, az joghurtos pohár volt. A kritikus dialógusok is gyakorlatilag szó szerint belém égtek, hiszen intenzív élmények voltak. Majd mindenki a családból tőlem tudja, hogy meleg vagyok, és mind a szűkebb, mind a  tágabb ismeretségi köreim előtt nyíltan beszélek. A könyv kiadása előtt az álnév használata volt számomra komfortos, de ezzel együtt nem bújok el, most például jelentkeztem a Ki Mit Tube internetes tehetségkutatóra, a könyvemből olvastam fel egy részletet .

Írod, hogy mindenkinek megvan a joga a nem előbújásra, és hogy a coming outnak megvan az ideje. Szerinted mikor jön el ez az idő egy emberben? Mikor érik meg rá?

Az ember felpakolja a mérleg két serpenyőjére az érveit, ellenérveit, megnézi, mekkora árat fizet a fel nem vállalásért. Van, akinek a teste jelez kőkeményen, hogy köszöni, részéről nem játssza tovább a játékot, és pszichoszomatizál egy komolyabb betegséget. Akkor mindjárt megbillen az a bizonyos serpenyő. Komoly érv lehet az eltelt idő is, nálam is benne volt ez a faktor. Túl drága és rövid az élet ahhoz, hogy „egy szekrényben” éljük le, meghasonlásban, őszintétlenségben.

Az előbújásod mennyiben változtatta meg az életed?

Nagy árat fizettem érte. Előtte minden csak fantázia volt és feltételezés. Ez a tanulási folyamat egybeesett a felnőtté válásommal is bizonyos értelemben. Felelősséget vállaltam magamért, és voltak, akiket elveszítettem barátként. És voltak, akiket ezen az úton kaptam ajándékba. Ahogy a könyv borítója is jelzi, 27 éves koromig ez tiltott terület volt az életemben. Ezután tapasztaltam meg a szexualitást, a párkapcsolatot, és ismertem meg a meleg közösséget. Sajátos helyzetemnél fogva, a melegséget el nem fogadó egyházból jőve nekem nem volt kérdés, hogy el fogok-e veszíteni mindent onnan, ha ezt az utat járom, így már nem tűnt akkora ügynek, hogy teljes mellszélességgel vállaljam magam a környezetemben, ugyanis már nem maradt vesztenivalóm.

Értek támadások a könyv megjelenése után?

Volt néhány keresztény ismerősöm, akik például közösségi site-okon bekommenteltek igeverseket, és kifejtették, hogy sosem voltam közülük való. Volt keresztény barátom, aki azt kérte tőlem, hogy előbújásom után ne kezdjek el affektálni, meg feminin lenni. Nem tudom, miért gondolta, hogy a személyiségem vagy a hangom most kezdene majd hirtelen megváltozni. Más keresztények azt feltételezték, hogy megtagadtam a hitet, hiszen szerintük nem lehet valaki meleg és keresztény egyszerre.

Egy másik, veszélyes sztereotípia, amely következménye a bűn-betegség-deviancia szentháromságnak, amely koordinátarendszer mentén értelmezik egyesek a melegséget, az az, hogy megkérdőjelezik a megbízhatóságodat, a mentális egészségedet. Bárkire nézve sértő ez a feltételezés, de ha mondjuk egy magas pozícióban lévő ember fontolgatja az előbújást, ez mindenképpen hátráltatni fogja őt, főleg olyan helyzetben, ha férfiként erőt, tekintélyt, megbízhatóságot, önuralmat kell demonstrálni.

Ha azt gondolják, hogy te választottad magadnak ezt az „életstílust”, akkor az azt is jelenti, hogy nem bírtad a gyűrődést, beadtad a derekad egy kísértésnek, és ezek szerint nem tudod kontrollálni az impulzusaidat. „Hát hogyan is lehetne felelősséget bízni az ilyenre, aki még ebben sem tud magának parancsolni?” – sugallják az előítéletek. Ez egy alattomos és gonosz játszma.

A Bibliában hat passzus is leszögezi, hogy a homoszexualitás bűn – értelmezik többen. De létezik másik olvasat is.

A Bibliát úgy kell olvasni, hogy megértsük a Szerző, Isten szándékát. A keresztény hit egyik alaptétele, hogy a Biblia Isten ihletett szava, végső soron az Ő üzenete. Az én hitem szerint Isten célja, hogy személyes szeretetkapcsolatban éljen az emberrel, amelyhez az erőt is Ő adja Szentlelke által. Aki tiltásokban gondolkozik, az nem értette meg a szeretet törvényének a szabadságát. Szeretettel tartozunk egymásnak, és Istennek. Ha belegondolunk, ez sokkal nagyobb kihívás, mint szabálykövetésből elkerülni például a Mózes által tiltott kétféle anyagból szőtt ruhát.

Tudnál konkrét bibliai példát idézni?

Itt van például a híres-hírhedt igevers, a Róma 1:27.

Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.

Az írásmagyarázás első szabálya, hogy egy bibliai szakasz elsődleges jelentése az ott és akkor élő címzetteknek szól, nevezetesen a római gyülekezetnek. Azt kell megértenünk, hogy mi volt az a helyzet, amiről akkor és ott Pál beszélt, és nem pedig fordítva. Nem a mai, 21. századi, nyugati gondolkodásunk szűrőjén keresztül behelyettesítve a mai jelenségekre kell először asszociálnunk. Erős a gyanú, hogy Pál egy nagyon konkrét helyzetről ír itt, amire elég volt csak ezt az utalást tennie, hogy értse mindenki, miről beszél.

Akkoriban mindenki előtt ismert volt Gaius Caligula császár esete. Suetonius írásaiból tudjuk, hogy vérfertőző kapcsolatban élt saját nővéreivel, eltelve saját dicsőségétől magáról akart szobrot emeltetni a jeruzsálemi templomban. A zsidó vallás pedig egyértelműen tiltja az istenábrázolást. Mindezt megfejelve orgiákban vett rész, a saját vacsoravendégei feleségeit gyalázta meg a szomszédos helyiségben. Nemcsak nőket, hanem saját tábornokát is megerőszakolta, csak hogy megmutassa, ki a főnök. Nem sokkal ezután, Krisztus után 41-ben ez a tábornok meggyilkolta őt, méghozzá úgy, hogy a nemi szervén keresztül döfte le egy lándzsával.

Ezt tudva az „ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban” – résznek egész más olvasata lesz. Ma sem vonnánk kétségbe, hogy mindez elítélendő, hiszen a szexuális erőszak ma is bűn, akár hetero-, akár homoszexuális módon történik. Ha én lettem volna Pál helyében, én is ezt írtam volna, de ennek a helyzetnek semmi köze két felnőtt ember közös megegyezésen alapuló, egyenlő rangú, tiszteleten és szereteten nyugvó vonzalmához.

Az efféle, romantikus szerelemfelfogás nem volt tipikus akkoriban – nemektől függetlenül.

Nem, mert a társadalom nem így épült fel, mint napjainkban. A nők gyakorlatilag vagyontárgyak voltak, egész más volt a társadalmi helyük, mint ma, a nyugati társadalomban. És ne feledjük, nem volt olyan nagyon régen, amikor a nők még itt sem szavazhattak, mert hát minek is, ha egyszer Pál is megmondta, hogy „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben”. Mindig látnunk kell a kontextust, amiben megszólal az aktuális bibliai üzenet.

Miért lehet, hogy a hivatalos egyházak képviselői sokszor mégis nyíltan, szószékről prédikálón homofóbok, még Ferenc pápa nemrég elhangzott, megengedő szavai után is?

„Hálás” és kényelmes dolog a szószékről szapulni a homoszexualitást. A legtöbb embernek nem jelent kísértést az azonos nemű felé érzett vonzalom, könnyű kiemelni azt a bűnt, aminek az elkövetésére mi magunk nem érzünk kísértést. Talán nem sejtik ezek a prédikátorok, hogy adott esetben a gyülekezeti sorokban ülnek az érintettek is. Ha a melegek nem vállalják az arcukat a gyülekezetekben, akkor az egyház továbbra is arc nélküli ellenséget fog maga előtt látni, és nem a saját testvéreit. Ameddig nem hallják sok hús-vér meleg ember élettörténetét, addig könnyen dobálóznak démonűzéssel mint „megoldással”.

Ha Jézus ma élne, az Alteregó nevű melegbárba is ellátogatna – írod provokatívan. Tényleg így gondolod?

De még mennyire! Azt olvasom ki az evangéliumokból, hogy Jézus oda ment, ahol megtalálta az embereket, nem várta meg, hogy hozzá járuljanak. Azokat az embereket kereste és emelte fel, akik nem számíthattak társadalmi elismertségre: a házasságtörő asszonyt, akit meg akartak kövezni. Leprásokat, vérfolyásos asszonyt gyógyított. Tanítványai között volt vámszedő, zélóta, aki a fennálló római rendet akarta akár erőszakos módon megdönteni (a mai legközelebbi szavunk erre a terrorista lenne). Én nem tudom, az átlagemberben milyen rózsaszín, romantikus elképzelések élnek Jézus Krisztusról, de ő egy radikális alak volt a történelemben. A legradikálisabb. Az én Jézusom ma a földön járva egy melegbárban is látogatást tenne, és beszélne Isten országáról a bulizóknak.

Bújj elő mint szövetséges, mint barát – szólsz az olvasókhoz. Tudsz olyanról, aki a könyved hatására megtette?

Többen felbátorodtak, hogy jobban kiálljanak hetero létükre a meleg közösség ügyéért, sok  megkeresést, visszajelzést kaptam. Vannak, akik két könyvet vesznek: egyet maguknak és egyet, amit kölcsönbe szánnak homofób rokonaiknak, barátaiknak. Nagyon megindító ez számomra, végül is a célom az, hogy elérjen az üzenetem oda, ahol a leginkább szükség van rá. Meleg keresztények is megtaláltak. Volt, aki elmondta, hogy aznap este évek óta imádkozott újra először, és újra feltámadt benne a hit, hogy ezek szerint Isten talán mégsem vetette el őt.

Részletek a könyvből:

“Azt hiszem, amire az évek alatt eljutottam, az a belátás és a megengedés. Belátás, hogy ez az izé, ez marad. Amióta serdülőkorba léptem, ez a vágy ott volt. Nem ment el, maradt. Szinte megütött a felismerés, hogy most már konkrétan többet éltem ezekkel a vágyakkal, mint nélkülük. Belátás, hogy ami ennyire itt van, azzal most már érdemes szóba állni, máshogy, mint eddig. Itt jön a megengedés. Ami jönni akar, az hadd jöjjön. Nem haragszom már rá. De nem is félek már tőle. Megengedem neki, hogy legyen. Nagy lépés volt ez nekem.”

“Amikor felfogták, hogy mit mondtam, padlógázzal félkört tett a vezető srác és az oldalamra hajtott a kocsival, és lángoló dühvel fröcsögte, hogy „Mit mondtál??! Köcsög vagy, bazmeg?! Mit mondtál, na mondjad még egyszer!” – én halálra rémülve, nyekegtem valamit, hogy biztos félreértették a dolgot, próbáltam békíteni őket, miközben a torkomban dobogott a szívem és a szemem lüktetett a vérnyomástól… Az egyik srác ingerült dühében megdobott az ablakon át egy másfél literes tele ásványvizes üveggel, és az nagy erővel repült el kicsivel mellettem, majdnem eltalált, volt benne erő és indulat… Olyan tíz méterre állhattam ekkor tőlük és egy adott ponton úgy döntöttem, hogy futásnak eredek! A másodperc töredéke alatt felmértem, hogy kocsival nem hajtanak be az erdőbe, és a kocsit meg csak nem hagyják ott, hogy utánam fussanak, gondoltam. GO! Mint a nyúl, úgy tepertem el, be, be a legsűrűbb erdőbe, át a bokrokon, át fákon, életemben nem futottam olyan gyorsan, olyan sokat! És ami szintén egy életre belém ivódott: a szégyen, ami forró, híg ürülékként mosta végig az arcomat futás közben. Az emberi méltóságnak az elvesztése, amely érzéshez nincs fogható. A szó, hogy „köcsög” visszhangzott a fülemben… Zihálva agyaltam, hogy merre fussak, tudtam, hogy elég hamar ki fogok érni az erdőből és [...]“.

“ Ha elolvassuk az evangéliumokat, láthatjuk, hogy Jézus mindig az elesettekhez, a társadalom számkivetettjeihez fordult oda. Felsorolni is nehéz azokat a helyzeteket, ahol sorra meg is botránkoztatta a kora vallási vezetőit pontosan azzal, hogy ilyen emberekkel foglalkozott: a házasságtörő asszonnyal, akit meg akartak kövezni. A samaritánus nővel a kútnál, akiket a zsidók megvetettek. Máténál, a vámszedőnél vacsorázott, akit tanítványává is fogadott, azt a vámszedőt, aki a megszálló római hatalomnak szedett vámot, és közben valószínűleg ő maga is sikkasztott belőle rendesen. Nem hogy nem lenne meglepő, ha Jézust az Alteregóban találnánk, ahogy a bulizó melegek szívére beszél Isten országáról, hanem az lenne a meglepő, ha ez nem így lenne. Jézus nagyon szereti a melegeket. És jó híre van a számukra. Nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megtartsa azt. ”

Előszó

Ez a könyv nem tudományos értekezés, és nem is rideg teológiai disszertáció. De nem is a meleg élet ábécéje. Személyes és bensőséges hangon osztom meg a saját történetemet, egy fiatal meleg lelkész srácét, aki kénytelen volt otthagyni a hivatását azért, hogy megtalálhassa önmagát. Nem célom, hogy a homoszexualitással kapcsolatban minden nyitott teológiai kérdésre itt válaszoljak, ki fog derülni, hogy nem ez a lényeg. Sokkal inkább szerettem volna a személyemen keresztül közel hozni az Olvasóhoz azokat a dilemmákat, félelmeket, és megoldásokat, amelyekre jutottam, ott és akkor, öt évvel ezelőtt, és azóta. Ezek a dilemmák és megoldások mégis mélyen megmerítkeznek azokban a teológiai igazságokban, amelyek egyrészt a küzdelmeim magját is alkották, de amelyek a feloldozáshoz is elvezettek, s amelyek olyan drágák nekem. Ezért tartom fontosnak, hogy beszéljek róluk, és ezeket se hallgassam el. Coming outolok, nem csak melegként, hanem hívő keresztényként is. Mert ez a kettő identitás együtt él bennem, mindenestül az én történetem.

Az elbeszélésem mindenkihez szól, aki kíváncsi rá – nem csak keresztényeknek, de nekik is. Talán sikerül más fényben láttatnom a melegeket, mint ahogy eddig látták őket. Nem csak az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) közösségnek szól, de nekik is. Talán sikerül más fényben láttatnom Istent, mint ahogy eddig látták Őt. És szól a történetem a heteró barátoknak, kollégáknak, családtagoknak is, akik mellett ott van valahol az a bizonyos meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, queer barát, kolléga, rokon, aki bizony tudna sokkal többet is mesélni magáról, ha merne, ha érezné, hogy lehet. Közös feladatunk van, jól élni az életet, méltósággal, egymást megbecsülve, úgy, hogy érdemes legyen.

Könyvbemutató:

“ Ha valaki meleg és az Urat keresi, ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell ” – ezt Ferenc pápa mondta még tavaly nyáron az újságíróknak, amikor sokakat meglepő nyíltsággal beszélt a melegek valláshoz való viszonyáról. De miért jelentősek Ferenc pápa szavai? Azért, mert a keresztény tanításokban a homoszexualitás egyértelműen bűn, és Ferenc az első pápa, aki kijelenti, hogy nem kíván ítélkezni a melegek felett. Szavai komoly szemléletváltást is hozhatnak, ha nem is egyházon belül, de hívők között mindenképpen.

Coming Out Könyv – egy meleg ifjúsági lelkész előbújásának története  – címmel írta meg történetét még tavaly Kincses Marcell, aki szerint írásának nagyon sok oka van: az egyik, hogy maga is érdekesnek találta a témát, és ha már olyan sajátos életutat járt be, mint amilyet – történetesen, hogy keresztényként, sőt teológiát végzett emberként meleg, és hogy ifjúsági lelkészi hivatását ott kellett hagynia, miután felvállalta identitását -, úgy gondolta, a dolog megér egy könyvet. Még akkor is, ha eddig “csak” e-book formájában jelent meg, és a nyomtatás még várat magára. Marci jelenleg is kiadót keres, de, ha minden igaz, közel jár a sikerhez.

Megírtam a könyvet és csont hetero lettem

A Somogyi-könyvtár alagsori előadótermében huszonegynéhányan figyeljük az írót, akiben láthatóan kavarognak az érzelmek: büszkeség, düh, szeretet, megértés és öröm – csak néhány ezek közül. “Úgy éreztem, elég nagy árat fizettem azért, hogy önmagam lehessek, ugyanakkor ez az áldozat szabadságot is jelentett arra, hogy elmondhatom a történetemet, mert már nincs mit veszítenem. Azt is éreztem, hogy felelősségem is van, mert érzékeny a téma, sok helyen tabu. Akik hasonló módon érintettek, esetleg lelkészek vagy papok, nem írnának erről” – mondja Kincses Marcell, majd sietve hozzáteszi: felelősségtudat is szülte a könyvet, azzal együtt, hogy gyógyító hatású is volt számára kiírni magából történetét.

“Megírtam a könyvet és csont hetero lettem, annyira sikeres volt. Ezt kell elolvasni és hetero leszel. Nem. A könyv gyógyító hatású volt, de persze nem a melegségből” – mondja ironizálva nagy mosollyal Marcell, majd komolyra fordítva a szót hozzáteszi: “mikor az emberben a tabu, a félelem és a szégyen annyira erős, akkor nem tud megszületni a történet. Azt le kell írni vagy el kell mondani, mint egy regényt. Egyfajta traumafeldolgozásról és terápiáról is szó van, mert nem tagadom, hogy traumatikus élmény volt feladni azt a hivatást, amelyre készültem.”

Szerencsére a világ változik, és egyre többen vannak, akik szerint melegnek lenni és Istenben hinni nem zárják ki egymást. Sőt, olyanok is vannak, akik szerint az egyházaknak sem kellene kizárni a másságot vállalókat. Ilyen a Mozaik Közösség is, amely egy melegek által létrehozott keresztény csoport. De hogyan lehet összeegyeztetni a vallásosságot és a melegséget? Gosztony Zsigmond, a közösség tagja szerint a kereszténységet nem lehet magányosan megélni, mert közösségi vallásról van szó, ezért komoly probléma, ha valaki a melegsége miatt kerül a perifériára. “Szükség van olyan elfogadó közegre, ahol melegségüket felvállaló keresztények is közösségre lelhetnek” – teszi hozzá, ugyanakkor Gosztony Zsigmond szerint a melegség alapvetően vonzalomról és szexualitásról is szól, azzal együtt, hogy az Istenben való hit bokától a fejtetőig, reggeltől estig tart.

Isten gyermeke vagyok, aki meleg

Kincses Marcelltől többen is megkérdezték már, hogy mit ismert fel magában hamarabb: azt, hogy hívő keresztény vagy azt, hogy meleg? “Erre azt szoktam válaszolni, hogy a hívő kereszténységet nem felismertem magamban, hanem kilencéves koromban egy baptista táborban választottam, míg azt, hogy meleg vagyok, soha nem választottam magamnak” – mondja Marcell, aki könyvében is ír arról, hogy elsődlegesen Isten gyermekeként azonosítja magát, aki meleg. Szerinte Isten feltétel nélküli szeretetének nem keretfeltétele az, hogy valaki heteroszexuális legyen.

“Hívő keresztényként létezésemet olyan kontextusban értelmezem, hogy a földi életem csupán légypiszoknyi idő ahhoz az örökkévalósághoz képest, amelyet Istennel tölthetek. Lehet örülni az életnek, magam is szeretnék tartalmas életet élni, de identitásomnak fajsúlyosabb és szervesebb része az, hogy Istenhez tartok a mennybe, mint, hogy meleg vagyok.”

Kincses Marcell könyvében kisgyermekkorától kezdve ifjúsági lelkészi megbízatásáról való lemondásáig követi végig életét, miközben részletesen taglalja kettős identitásának nehézségeit. Merthogy a melegségét és hitét 27 éves koráig nem tudta egyszerre megélni, sőt, elmondása szerint évekig tudatosan igyekezett elnyomni magában férfiakhoz való vonzalmát, annak érdekében, hogy hivatásának élhessen. Odáig ment, hogy négy éven keresztül lelkigondozásra és ördögűzésre is járt, ahol pszichológiai és spirituális módszerekkel próbálták őt megváltoztatni.

“19-20 éves koromban volt egy néhány hónapos lázadó időszakom, amikor otthagytam Istent és a gyülekezetet. Meg akartam élni melegségemet, de nem történt semmi, nem szereztem szexuális tapasztalatot sem, viszont rettenetes volt magamat Isten szeretetéből kizárni. Ifjúsági lelkészi hivatásomat 27 évesen, tehát öt évvel ezelőtt kellett feladnom, akkor láttam be, hogy Isten nélkül nem akarok élni, de el kell fogadnom, hogy meleg vagyok” – mondja Marcell, akinek nem célja tudományosan bizonyítani, hogy homoszexualitás és vallás összeférnek egymással a Biblia szerint, ugyanakkor könyvében arról is ír: személy szerint fogalma sincsen, hogy Isten miként viszonyulhat a melegekhez, akkor sem, ha egyesek veszik a bátorságot és konkrét álláspontot foglalnak el ebben a kérdésben.

“Hogy ki lehet >>gyógyulni<< a melegségből? Biztos, nem tudom. Ismerek olyat, aki >>gyanús<< volt nekem a gyülekezetből, most pedig felesége és gyereke van. Ez inkább akkor érdekes, ha valaki a melegségből ideológiát és politikát akar csinálni. Sokan állítják azt, hogy a keresztény egyház tanítása szerint a homoszexualitás bűn. Érdemes megvizsgálni ilyenkor: mi az, hogy keresztény?  Mert itt ülünk mi is, akik reformátusok vagy szabadkeresztények és melegek vagyunk. Az is érdekes kérdés, hogy mi az a bűn? Vannak olyanok, akik a bűn fogalma alatt morális vétkeket értenek, de olyanok is akadnak, akik a bűn fogalmát kiveszik a morális-etikai keretből és egzisztenciális kategóriaként értelmezik ekképpen: nem azért vagyok bűnös, mert vétkezek, hanem azért vétkezek, mert bűnös vagyok. Tehát a bűn egy egzisztenciális, bukott állapota az emberiségnek, amely Ádámtól és Évától ered. A protestáns világkép szerint az ember eredendően bűnös és megváltásra szorul, ezért megtérés szükséges számára az újjászületéshez. Vannak, akik azt mondják, hogy a homoszexualitás nem az egyén etikai vétkeként értelmezhető, hanem valahonnan jön, de mivel bukott világban élünk, a bűn homoszexualitás formájában jelenik meg az életben. Ők arra biztatnak, hogy ne éld meg homoszexualitásodat, a helyreállítás reménye lebegjen a szemed előtt, ezért élj cölibátusban.”

Jézus hamarabb menne melegbárba, mint templomba

Melegségén keresztül döbbent rá, hogy valójában miről szól a kereszténység – mondja Gosztony Zsigmond. Szerinte a kereszténység arról szól, hogy Isten szeret, azzal együtt, hogy természetesen mindenkinek van lelkiismerete és felelőssége, de ez mindenkinek magánügye. “Én bevállalom: lehetséges, hogy a melegség Isten akarata ellen van, és lehetséges, hogy felelős vagyok azért, hogy ide jutottam. Ha majd Isten akarja, tudtomra fogja hozni. Jelenleg még nem kaptam olyan jelet, hogy változtatnom kellene” – világít rá az Isten-vallás-egyház-homoszexualitás problémakörre a Mozaik Közösség tagja, aki civil állásában megélte azt, hogy kollégái közül volt, aki nem akart vele együtt dolgozni, mikor felvállalta homoszexualitását, mondván, biztosan AIDS-es. Persze, akkor még – tíz évvel ezelőtt – több, mára már viccesnek ható sztereotípia övezte a homoszexuális létet.

Kincses Marcell könyve erőteljes állításoktól sem mentes. Egy helyen például azt írja: ha Jézus közöttünk lenne, hamarabb bemenne az AlterEgóba, tehát egy melegek által szívesen látogatott szórakozóhelyre, mint egy templomba. “Fantáziámat abból merem eredeztetni, hogy a Biblia szerint Jézus csupa olyan emberrel, például kurvákkal is találkozott, akiket nem láttak szívesen a templomban, ahol viszont mindig elfogta az ideg. Tehát Jézus azokhoz az emberekhez ment oda, akiknek szükségük volt kegyelemre, akik nem próbáltak meg másnak látszani, mint akik valójában, és akik a társadalmon kívül álltak.”

Melegségének felvállalására a szerző úgy emlékszik vissza, hogy minél közelebb állt hozzá valaki, annál inkább baja volt coming outjával, még akkor is, ha a Kincses Marcell csupán szerzői név. Marcell erre azt mondja, hogy mivel bizonytalanságot érzett magában, ezért fenntartja a jogot, hogy álnévvel jelentesse meg e-könyvét.

“Egyik reggel úgy keltem fel, hogy az igazi nevem alatt fog futni, mert úgy az igazán tökös, ez az igazi coming out. Aztán amikor a vakmerő érzelmek alábbhagytak, akkor pánikolni kezdetem a következmények miatt. Ha arra gondoltam, hogy mégis Kincses Marcell név alatt jelentem meg, akkor biztonságérzet fogott el. Végignéztem magamon és azt mondtam: senki nem kényszerített írásra, nekem kell megvédenem magamat, ezért jogom van hozzá” – emlékszik vissza a szerző, aki őszintén bevallja: félt attól, hogy Molotov-koktélt dobnak lakásába, vagy megverik.

Halálos fenyegetés híján

“Számoltam a napokat, hogy mennyi idő telik el halálos fenyegetés nélkül. Szerencsére nem történt meg. Egyébként olyan félelmem is volt, hogy állásinterjún nagyon a könyv határozná meg, hogyan viszonyulnak hozzám, még mielőtt megszólalnék. Nem akartam ilyen hátrányokat szenvedni” – magyarázza az álnév egzisztenciális okát Kincses Marcell, aki szerint kell még néhány évtized, míg a magyar társadalom képes megérteni és elfogadni a homoszexualitást.

Kincses Marcell története valódi történet, amely életútjának egy részét mutatja be. Ma már több érzés is letisztult benne a múlttal kapcsolatban, és rájött, hogy nem érdemes gyermekkorára visszavezetni melegségének okát, mint azt lelki gondozásakor próbálták belé sulykolni, de nem tagadja, mérges azokra, akik miatt hivatását feladni kényszerült, és azokra is, akik nemi identitása miatt bántják. Sőt valamelyest Istenre is dühös. Azt mondja: “Néha indulatosan megjegyezem: látod Uram, ők is a tieid! Ilyenek a gyermekeid!”