Éjjel van. Egy pohár bor felett gondolkodom az életen, és a velejáró csodálatos, ugyanakkor néha félelmetes jelenetein. Akaratlanul is eszembe jutnak azok a pillanatok, mikor csalódtam, elbuktam, és elvesztettem valamit. Rossz érzés kerít hatalmába, hiszen majdnem újra átélem a sebezhetőséget. Azt, mikor minden felesleges, és rossz.

Néha elbukunk, kétségbeesünk. Félünk, menekülünk. Feladjuk, és azt mondjuk, úgy érezzük nincs tovább.

Kérdés hogy ezt most miért kaptuk, miért történik mindez velünk. Megállunk, és tanácstalanul nézünk. Nem látjuk a kiutat, nem találjuk a kapcsolót, mely elérése esetén világosabban látnánk mindent. Rengeteg hasonlatot tudnék még mondani. De szerintem nem kell bemutatni az érzést. Átéltük, átéljük mindannyian életünk során.

Gondolkozunk, és néha csak rosszabb lesz minden. Keresni kezdjük az okokat, és azokat vesszük észre, amit rossznak, tévesnek gondolunk. Hibáztatjuk magunkat. Igen, én miattam van, én nekem kellett volna mást csinálni. Nem figyeltem. Majd jön a végső kérdés, hogyan tovább?

Mert van tovább! Minden, amit kapunk, és történik velünk, egy lecke. Megtanulunk veszíteni, megtanuljuk a türelmet, és minden olyat, amit máskor, másként nem vennénk észre csak veszteség árán. Ne azt keresd miben voltál hibás. Ne a rosszat akard megfogni és újra átélni.

Gondold át mi előnyöd származik a rosszból. Fordítsd meg. Keresd meg mit tanultál, és legközelebb már nem fogod elkövetni a hibát. Ha képes vagy megtanulni a leckét, akkor nem fogod elveszíteni azt a biztonságot amire szükséged van. Lépésről lépésre haladj felfelé. Idővel könnyebb lesz, idővel erősebb leszel.

Állj fel. Cselekedj. Menj tovább. Tudod: Show Must Go On!

Forrás: jelenvagyok