„Urizálni a szó szoros értelmében úri gyerekek tudnak, én parasztgyerek vagyok, sajnos, annak születtem” – kezdi Rogán Antal a magyarázkodást az egyre sűrűsödő, kicsit sem plebejus Fidesz-vagyonok és luxusköltések botrányairól. Hadd mondjak pár szót amolyan érintett jogán, kezdve a tételmondattal: de, Rogán úr, urizálni leginkább és elsősorban Ön tudna. Meg én.
Rogán Antal nálam hét évvel idősebb, egy szlovén határmenti kistelepülésről származik, míg én a szerb határ mellett található Tompán voltam gyerek. Talán nem merész következtetés, hogy vannak hasonló élményeink: a Budapestre felkerülő falusi fiatal szükségszerűen sokkolódik a fővárostól, nő benne millió vágy, valamint frusztráció és megfelelési kényszer az új dolgok okán. Pontosan ugyanannyi (nulla) villamos van Szakonyfaluban és Tompán, ugyanúgy kvázi homogén a közeg, nincs szeparált luxusközeg a milliárdos kasztnak, a termelés és fogyasztás helyszínei szinte teljesen ugyanolyanok az adott településen élők számára. Budapesthez képest legalábbis biztosan.
És az a rossz hírem, kedves Rogán úr, hogy „a szó szoros értelmében urizálni” pont az Ön által parasztgyerekeknek nevezett emberek tudnak (illetve esetemben: tudnék, ha lenne rá pénzem). Az úgynevezett úri gyerekek részéről természetes életforma a gazdagság. Idejekorán megtanulják, hogy nem muszáj a legrikítóbb, üvöltően drágának kinéző táskával flangálni (innen üdvözlöm Habony urat is), nem feltétlenül muszáj a legdrágább belvárosi teraszokon lóbálni a húszezres kötegeket meg az aranykártyát. Aki beleszületik ebbe, az nem feltétlenül habzsol és biztosan nem kompenzál. Ellenben a „parasztgyerekek”, Ön és én, akik körön kívülről jöttek, akiknek a pottyantós vécé nem a harmadik világot, hanem gyerekkori emlékeket jelent, mi, akik esetleg be tudtunk kéredzkedni a Tanácsházára vagy a varrodába a tekerős telefonhoz, ha nagyon-nagyon muszáj volt telefonálni (no nem a családnak, hisz nekik se volt telefonjuk), mi érezhetünk arra késztetést, hogy urizáljunk.
Mikor megcsap Budapest szaga, elvakít a főváros fénye, és csak a felszínt vesszük észre. Amikor nem csupán a pénz (erről kéne persze külön is beszélni, mert Ön, Rogán úr, urizálása közben mintha többet költene, mint amennyi a hivatalos fizetése), de az elérhető jószágok köre is nagyságrendet ugrik, abból lesznek aztán olyan aránytévesztések, mint a pasaparki, fényre táguló lakás meg a becsillanó luxusóra. A megtollasodott parasztgyerek bele akarja kiabálni Pest atmoszférájába, hogy „én is vagyok jó, mint ti, nézzétek, mit vettem sok pénzért!”
Mindezt „körön kívülről” is pontosan értem. Sosem volt, és talán soha nem is lesz annyi pénzem, mint Rogán Antalnak. Sokszor megénekeltem már a devizahiteles, nyolcadik kerületi garzonomat, azt, hogy én nem autómentes napot, hanem -évet tartok minden évben, egyelőre csak BKV-ra futja, és két komplett öltönyt tudok venni annyi pénzből, amibe egyetlen hímzett monogramos, csináltatott Rogán-ing kerül. Fogalmam sincs, mennyi önuralmam lenne, ha hirtelen én is milliókat vinnék haza havonta, mint most Rogán. Nem tudom, hogy a hozzá hasonlóan megélt „lemaradásomat” mivel próbálnám kompenzálni, én, a másik parasztgyerek. Biztos gáz lenne az is.
Abban azonban biztos vagyok, hogy ha a gardróbomban csak a középső polcon nagyobb érték lenne, mint a szülőfalum havi költségvetése, ha hetente kürtölném tele a bulvárt a jólétem külsőségeivel, akkor nem próbálnám álcaként visszahúzni magamra a „parasztgyerekséget”. Nem próbálnám előadni, hogy tulajdonképpen én még most is ugyanaz vagyok, mint aki a pritamint szelte a garázsban, meg akit gyerekként évente egyszer felbuszoztattak a Vígszínházba a faluból, és A padlás előtti „szabadfoglalkozás” keretében szégyenlősen betért a Mekibe, ahol csak hamburgert mert rendelni, mert a többiről nem tudta, hogy micsoda és hogy kell mondani. Százmilliókkal dobálózva nem hazudnám azt, hogy tulajdonképpen engem ugyanúgy kell tekinteni, mint egy mezőgazdasági idénymunkást a falumból.
Nagyon helyesen fogalmazott Pokorni Zoltán, amikor urizálásról beszélt. Ez a kifejezés Rogán Antalra (meg például Lázár Jánosra) lett szabva. Szíve joga, ha ilyen irgalmatlanul irritáló módon éli meg azt, hogy szakonyfalui parasztgyerekből dúsgazdag budapesti arisztokrata lett. De akkor ne takarózzon a falujával, mert a „parasztgyerek” címkét már rég átragasztotta egy másikkal, amire az van írva, hogy Louis Vuitton.