A szüzességet választó, férfiként élő albán nőket Albániában burnesháknak nevezik. Ők azok, akik az ősi albán klánok szabályainak mondtak ellent azzal, hogy identitásukat „lecserélték”, és saját vagy szüleik döntése alapján az ellenkező nem tagjaként éltek tovább. A Kanun nevű középkori, majd a 20. században kodifikált patriarchális szabályrendszer alternatívájaként választották azt, hogy férfiként élnek tovább. (Fotó: Jill Peters)

A Kanun a nőket férjeik tulajdonaként tartja számon, és a szabályai szerint például a dohányzás, az ivás, a munkavállalás, az autóvezetés, a szavazás vagy a nadrág viselése kizárólag a férfiaknak megengedett. Az elmúlt évszázadokban a lányok egyes észak-albániai közösségek körében a Kanun szabályainak megfelelően nem szerelemből kötöttek házasságot, hanem a közösség idősei rendezték el frigyüket. Gyakran náluk sokkal idősebb férfihoz kellett hozzámenniük, és a családjuktól messze lévő településekre kellett költözniük. A fiúörökös nélküli családok elvesztették vagyonukat és azzal együtt társadalmi megbecsülésüket is. (Fotó: Jill Peters)

Jill Peters a szüzekről szóló fotósorozatán még mindig dolgozik, dokumentumfilmet is forgat róluk. Személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el nekünk, hogy pontosan hol és kikről készítette portréit, csak annyit mondott, hogy Észak-Albániában készítette a képeket. A fotós szerint a szüzességi fogadalommal nemet váltó nők több száz éve élnek az Albán-Alpok környéki kis falvakban, de egyre kevesebben, mostanra mindössze „maroknyian” vannak. A modern társadalmi struktúrákhoz képest ósdinak tekinthető Kanun jelentősége is jócskán megcsappant a térségben. Antonia Young, a Bradfordi Egyetem kutatója több mint egy évtizedig vizsgálta a témát, becslése szerint a kilencvenes évek elején körülbelül 100 szűz férfiként élő nő élt Albániában. (Fotó: Jill Peters)

A burnesha, vagyis a férfiként élő nő akkor nyerheti el a férfiak teljes jogú, minden privilégiummal együtt járó, a férfiaknak megfelelő társadalmi státuszát, ha levágja haját, folyamatosan férfiruhákat visel, és megváltoztatja a nevét is. „A férfias gesztusokat addig gyakorolják, amíg sajátjukká nem teszik, ám mindennél fontosabb a szüzességi fogadalom, amely tartózkodásra kötelezi őket életük végéig” – fogalmaz Peters. (Fotó: Jill Peters)

Eltérő motivációik vannak a férfiként élő észak-albán nőknek. Vannak közöttük, akik transzneműek, tehát akiknek nemi tudata ellentmond azokkal a testi adottságoknak, amelyekkel születtek. Mások úgy általában magától a házasság intézményétől ódzkodtak, megint mások pedig a rájuk kényszerített házasságok elől menekültek ezzel a módszerrel. Nem akartak távol kerülni szeretett családtagjaiktól, és nem akartak olyan férfival élni, akit nem maguk választottak. És jelentős arányban vannak azok, akik gazdasági okokból válnak férfivá, ugyanis ezekben a közösségekben a vagyont kizárólag férfi örökös viheti tovább. (Fotó: Jill Peters)

Ha egy család lánygyermekének elrendezték elméletben valakivel a házasságát, de a család nem akart, vagy lánya miatt nem volt képes eleget tenni a frigynek, akkor egyedüli módja becsülete megőrzésére és a vérbosszú elkerülésére az volt, ha a lányt burneshává teszik. (Fotó: Jill Peters)

Olyan eset is előfordult, hogy pusztán azért választotta valaki a szűzies életet, mert nagyobb szabadságot akart, mint amit nőként megengedett neki a társadalom. Mildred Dickemann kulturális antropológus szerint gyakran az anyák ösztönözték lányaikat arra, hogy válasszák a férfias életet. Így kerülhették el az alávetett, gyakran fizikai és szexuális erőszakkal keserített életet. Egy másik kutató, René Germaux interjút rögzített egy férfiként élő nő anyjával; az interjúban az özvegy anya a lányának azt mondja: „Ha férjhez mész, egyedül maradok, de ha velem maradsz, lesz egy fiam”. Mire a kutató szerint a lánya, Djurdja eldobta hímzését, és közölte, férfiként él tovább. (Fotó: Jill Peters)

A New York Times 2008-ban közölt egy interjút egy férfiként élő albán nővel, az akkor 78 éves Pashe Keqivel, aki hatvan évvel korábban változtatott nemet. Levágta hosszú, loknis haját, szoknyáját apja bő nadrágjára cserélte, fegyvert fogott a kezébe, és fogadalmat tett a házasság, a szex és a gyerekvállalás ellen. A képen nem ő látható. Keqi a lapnak azt mondta, hogy most már nem tenné ugyanezt, és ma már a közösségének kislányai sem szeretnének fiúként élni. 2008-ban negyven főre becsülte a hozzá hasonló férfiakat. „Akkoriban jobb volt férfiként, mert a nőket és az állatokat egy dolognak tekintették. Ma azonban az albán nőket ugyanazok a jogok illetik, mint a férfiakat, sőt, gyakran még erőteljesebbek is. Azt gondolom, hogy most már sokkal jobb nőnek lenni” – fogalmazott az interjúban. (Fotó: Jill Peters)

Visszaemlékezésében egy másik, szintén férfiként élő nő, a 88 éves Qamile Stema azt nyilatkozta, nagyon élvezte új életét, főként azt, hogy szabadabb lehetett, mint korábban. Nem operálták férfivé, ahogy társait sem, de nem tud főzni, vasalni sem, mint mondta, azért, mert az a nők dolga. Állította, hogy nem tudta róla a környezete, hogy nőként született. Építkezéseken dolgozott, a férfiakkal járt a mecsetbe, és gyakran verekedett, ha olyan helyzetbe került. (Fotó: Jill Peters)

Mára a Kanun jelentőségét vesztette, már nem jelent szégyent egy fiú utód nélküli család, és a nők helyzete is sokkal kedvezőbb, mint korábban. A kutatók szerint a férfiként élő, megrögzött szüzek hamarosan ki fognak halni Albániában. (Fotó: Jill Peters)

Lányok, akik fiúkként élnek. Nem saját elhatározásukból tesznek így, és nem is azért, mert a biológiai nemük meghatározta testben nem érzik jól magukat. Bár hagyománytisztelő és vallásos közegben élnek, a szüleik döntését mindenki tiszteletben tartja. Ők csak a legjobbat akarják a gyermeküknek.

 

Többször is nemet váltanak a fiúsított afgán lányok

 

Egy hatéves kislány, Manousch egyszercsak eltűnt. Helyette Mehran, a kisfiú kezdte el az első osztályt. Néhány tanár meglepődött ugyan, de tudomásul vették a „cserét”. A gyerek ugyanaz, csak a copfjait levágták, ruháit nadrágra cserélték, fejébe baseball sapkát húztak. Tanárai segítenek neki: ha öltözködnie kell, megteheti külön szobában.
A lány most már fiú.
A 10 éves Niima is tökéletesen játssza szerepét: ő Abdul. A hangja túl lágy, ezért ritkán beszél. Iskolába jár, majd elmegy dolgozni. Bolti eladói fizetése rengeteget jelent a családjának. Apja munkanélküli kőműves, a lány nyolc testvérét és anyját támogatja napi nagyjából 300 forintnak megfelelő fizetéséből. Nőként lehetetlen volna dolgoznia. Niima számára fiúnak lenni a kemény munkával egyenlő. Hamarosan ki is öregszik szerepéből, helyét húga veszi majd át, őt férjhez adják. Utána a következő testvér jön, majd a többiek szépen, sorban. Valamiből élni kell.Jenny Nordberg öt évig kutatta, az afgán fiúruhába öltöztetett lányok, az úgynevezett bacha posh-ok sorsát. Nemrég megjelent könyvéből kiderül, hogy bár Manousch/Mehran elvileg nem is létezhetne, mert hivatalosan nincsen keveredés az országban fiúk és lányok, férfiak és nők között, mégis sok családban él egy-egy fiúsított lány. Mindegy, hogy gazdag, szegény, tanult vagy tanulatlan, melyik etnikai csoport tagja. Sok családban így teszik értékesebbé a gyermekeik életét, akik fiúként tanulhatnak, majd dolgozhatnak, pénzt kereshetnek.
Az álruhás kislányok léte köztudomású titok.
Nordberg azt mondja, minden afgán ismer legalább egy ilyen családot. A kislányok fiúsítása egy elfogadott gyakorlat, feltéve, hogy a lány serdülőkora előtt visszaváltozik nőnemű önmagává. Még mielőtt házasságkötésre és szülésre alkalmas korba lépne. Egy tizenéves lány már nem lehet tizenéves fiú álruhában sem. Tönkretenné maga és családja jóhírét és becsületét.Néhányan közülük azonban úgy döntenek, soha többé nem akarnak nőként élni, és ennek hangot is adnak. Fiúként élve látják, hogy az emberek nem sokra tartják a lányokat. Sokszor a saját szüleik sem. Na és persze nem olyan könnyű lemondani a barátokról, az iskoláról, a sportról sem. Vannak családok, akik tovább őrzik a titkot, és támogatják a gyereküket a döntésében, ezzel vállalva, hogy a titkukat egész életen át hordozzák.Az újságíró szerint ennek a szokásnak nem sok köze van a nemi identitáshoz, vagy a szexuális preferenciákhoz. Úgy véli,
a jelenség a nemi szegregációra adott válasz az országban, ahol a sokhelyütt a lányok élete semmit sem ér.
Az ENSZ szerint Afganisztánban a legrosszabb nőként élni az egész világon. Igaz, az élet nem tart sokáig. Egy afgán nő várható élettartama alig 44 év.

(Getty)

Fiút, mindenáron

Indiában, Pakisztánban és Kínában a lánygyermek sok családban ugyanúgy teher, mint Afganisztánban, csak arrafelé nem átöltöztetéssel oldják meg a dolgot. A lányokkal adandó hozományt sokan nem engedhetik meg maguknak, sok családban nem csak arról van szó, hogy kell egy fiú utód is, hanem élet-halál kérdés, hogy legyen elég munkáskéz. A kínai egykepolitika egyik mellékhatása is az lett, hogy a szülők fiút akarnak. Bármi áron. Az embriószelekció, a lánymagzatok abortálása, az újszülött lánycsecsemők meggyilkolása miatt mára
200 millió nő hiányzik csak Kínában és Indiában,
és a kontinensnyi országokban kezelhetetlen feszültségekhez vezet a nemi arányok felborulása.

Férfiként élni jobb?

Csak kevesen tudják, hogy Albánia északi tájain még ma is él az afgánhoz hasonló szokás. Az afgán fiúsított lányok környezete azért vállal cinkosságot a szülőkkel, mert nemcsak pénzt keresnek a dolgozó lányok, de nekik is jobb, ha legalább néhány évig fiúként élnek, mielőtt a szigorúan szabályozott keretek között zajló, és elsősorban a család szolgálatáról szóló életük megkezdődik. A burneshák azonban élethossziglan férfiként éltek és élnek ma is. Szüzességi fogadalom köti őket, és ahogy Afganisztánban, úgy az ő átváltozásukban is fontos motivációt jelent a pénz, a fiúgyermek hiánya a családban, de az sem ritka, hogy a kényszerházasság elől menekülve döntenek úgy ezek lányok (vagy a szüleik), hogy hátralévő életüket fiúként, majd férfiként élik le.Híres nők is szép számmal akadnak, akik rövidebb-hosszabb ideig férfiként éltek. Hua Mulan, Jeanne d’Arc, Johanna, a nőpápa, vagy Lebstück Mária főhadnagy csak a legismertebbek közülük.Férfiként elérhették a céljaikat egy olyan világban, amelyben a nők számára kijelölt életutak nem sok választási lehetőséget nyújtottak. A helyzet azóta a világ számos országában sokat javult, de láthatjátok, durva túlzás lenne azt állítani, hogy az egyenlőség megvalósult.Ha a női és a férfi élet egyenértékűnek számítana, akkor nem akarnák szülők tömegei lombikban kiszelektálni, vagy abortálni a lány embriókat és magzatokat, és nem lenne szükség arra sem, hogy fiúsítsák a lányokat. Akkor talán sehol sem hangzana el az itthon is jól ismert, újdonsült szülőknek szánt csak félig vicces kérdés sem: “Na mi lett, gyerek vagy lány?”

" Pakisztánban idén minden héten előfordult, hogy megöltek nőket azért, mert lánycsecsemőt hoztak a világra. Ötvenhat halálos áldozat egyetlen országban, kevesebb mint egy év alatt. Az országban mindennapos a nők elleni erőszak; a nők, a lányok értéke sok helyütt a világban a semminél is kevesebb. "

" Indiában és Kínában 200 millió lány „tűnt el” amiatt, hogy a szülők abortálják a lánymagzatokat vagy megölik és kiteszik a lánycsecsemőket. Ezt a jelenséget több dokumentumfilm és riport is feldolgozta, melyek azt próbálják feltárni, mik az okai ennek a halálos nemi diszkriminációnak, illetve, hogy mit lehetne tenni ellene. "