De mit fognak hozzá szólni a többiek? Mi van, ha nem tetszik a családomnak, barátaimnak. Ötletek, lépések és gondolatok. Valami új, valami klassz, és valami, amiről azt érezzük, hogy szükséges megtennünk.

Nagyon sokszor viszont ennyiben is marad az egész, mert ahogy jön, úgy fojtjuk el. Félünk attól milyen reakciót kapunk. Nem adunk esélyt annak, hogy kibontakozzunk. Az elutasítás fájdalmas. Összetör, teljesen aprónak érezhetjük magunkat. Ezért nem is kockáztatunk. Hiszen mennyivel könnyebb a már ismerős terepen lenni.

Nem kell hallgatunk azt, ahogy mondják nekünk ez baromság, hülyeség, örültség. Felelőtlenek vagyunk, és úgy sem fog sikerülni, tuti bukás. Nem nekünk való, mi nem értünk hozzá.

Persze, sokszor jót akarnak nekünk, és féltésből figyelmeztetnek. Szép, és jó. De ha minden esetben rájuk hallgatunk, akkor talán sose tapasztalhatunk meg új, kellemes dolgokat. Mindig a monotonitás, mások által nekünk gondolt életet fogjuk élni.

De akkor mit tehetek? Mit kell tennem? Maradjak csendben, és menjek tovább ahogy azt elvárják tőlem? Vagy csak simán menjek a saját fejem után?

Ne próbálj más nyomán járni. Ne azt nézd, kinek fog megfelelni amit teszel. Saját lépteidre figyel. Tapasztalj és hallgass a belső hangokra. Ha elkezded a saját utadat járni, akkor sokkal jobban átéled a tapasztalat szerzés örömét. Megismersz olyan tulajdonságaidat, amiket eddig nem, és meg fogsz lepődni. Sokkal többre is képes vagy mint az gondolnád. És ha elbotlanál, még mindig ott a lehetőség hogy felállj, leporold magad és tovább menj. Folytasd, hiszen a botlás után éberebb leszel, jobban észre fogod venni a buktatókat. Később pedig már ösztönösen hagyod el őket.

Indulj el az utadon, figyelj, érezz, tanulj.