Utazni jó!
” Nem olyan rég Zalaegerszegen jártam. Az út igazán jó volt, kalandos és hasznos. Három dolgot tanultam. A kaland kimerült abban, hogy az autópályán lazán túl száguldottam a lehajtón, miközben telefonáltam (a csupa szív és jó indulatú embereknek üzenem, hogy be voltam kapcsolva az övem, betartottam a sebsebéghatárt – nem mentem 1,5Mach sebességgel – nem fotózkodtam és ki volt hangosítva a telefonom is. Mibe tudtok még beleköti?)
Szóval miután feleszméltem, hogy hamarosan a határ közeleg, visszakanyarodtam, majd ráálltam a helyes útra. További más fél órányi erdőben dugás, akarom mondani erdei dugóban való várakozás után – ez is érdekes az erődben van a dugó nem a városban – megérkeztem. Ez a sok rizsa nem is olyan lényeges mint, amit megtanultam.
1. Marketing a lelke mindennek!
Egy régi mondás vált életre ahogyan az utcát jártam.
„ a jó marketingesnek vérében van a szakma” Mit ér egy tv reklám, vagy egy óriásplakát a vénába adagolt kreativitás ellen. A kreatív lottó reklám mindet vitt.
Én ennek a megjelenésnek kiötlőjét szeretném marketingesnek!
2. Léteznek még jó fotósok.
A munka sem maradhatott el, nem hiába autóztam ennyit. Meg volt az oka. Egy ismerősömhöz mentem, egy bloggerhez. A megbeszélést és az ötletbörzét – ami arról szólt,hogy hogyan tegyünk közösen az olvasás népszérűsítiséért – a zalai újság is megörökítette. Pontosabban annak a fotósa. Úgy jött, mint a Cunami. Jött! Exponált! Távozott!
Egy perc alatt három kattintásból profi kép!! Méghozzá olyan, amin egészen vállalhatóan nézek ki( most lehet fikázni).
Jó látni, hogy vannak még szakemberek, és egy jó tanács. Attól még nem vagy fotós, hogy Nikon van a nyakadban meg némi áruhitel és tudsz két billentyűkombinációt a PS-ben(nem PlayStation).
Éljenek a profi fotósok!
3.Ne legyél az ügyeletes jó fej, mert úgyis rábaszol.
Miután elültem a seggemet a kávézóban gondoltam megnézem, hogy a mosdója is ugyan olyan szép-e mint maga a hely. Én a félig pesti ügyeletes jó fej aki lement a vidékre, büszke léptekkel mentem a klotyóhoz. Sötét volt kitérőben. Jól belém nevelt betanult módon, nyúltam a küszöbtől a pilácsig. Megnyomtam vagy tízszer. Sötét volt és sötét is maradt – ezt a mondatot Laci barátom használta a válása után de. Gondolom Ő nem az otthoni vécére gondolt. Úgy éreztem ez igazán kínos, mert a koromsötétben a tökömet gond nélkül megtaláltam – hiszen immár huszonhat éve össze vagyunk zárva. Jól kijövünk. Ugyan úgy ketyeg a biológiai óránk és a nőkben is azonos az ízlésünk, úgy gondolom jó páros alkotunk – de gőzöm sem volt piszoár fekvésről. Csak annyit tudtam róla, hogy valahol a falon van, ha még nem lopta el valaki. Kint valószínűleg sejtették, hogy némi malőr van, mert semmi hang nem jött a vécé felől, viszont onnan kintről ide be hozzám, annál inkább. Gondoltam, jó fej leszek és szólok, hogy szar a világítás, és ha gondolják igazán segítek kicserélni az égőt – mivel két fiatal pincér lány volt csak. Olyanok, akiknek a főneke valószínűleg csúnya és kopasz(de csak ezért mert sokat gondolkodik) és nem szívesen néz el ilyen hanyag mulasztásokat. Mert az még nem kellemetlen, hogy sötét van, de az viszont az lesz amit majd a férfi vécében találnak a műszak után. Kijöttem a mosdóról. Az egyik pincérlány már szinte vigyázzban állt. Felvázoltam neki a helyzetet, amit az imént leírtam. Kár volt. Itt kezdődött az égés. Ezúton köszönöm, hogy nem röhögött a pofámba, igazán nagy profizmusra utal a viselkedése. Csak annyit mondott.
„A lámpa mozgásérzékelős! Menjél beljebb, ne csak benézzél”
Tanulság és üzenet: mielőtt ajánlgatod a jó fejségedet győződjél meg arról, hogy nem-e te vagy a seggfej. Hiszen a kettő között csupán annyi a különbség, mint a zseni és hülye között. “
Nyitva tartás vs. Zoknibolt, avagy gondolkozzál el a dolgokon
” Éttermi kalauz 2.pont
Vegyük alapul a tíz órás konyhazárást egy étteremben és a délután öt órás zárást a panellsori zokniboltban.
Egy étteremben a zárás: a felszolgáló rápillant az órájára negyed tizenegykor .Ugye, ha legalább a kegyelemkettes megvolt neked matekból, akkor tudod, hogy negyed órája már bezárt az üzlet papíron.Ekkor a pincér megjegyzi az utolsó hegylakónak: Elnézést, lassan szeretnék zárni!
A fószer a piájára néz, szinte már már üres a pohara – hozzáteszem, nyolckor rendelt utoljára- és a kezében melengetett pohárból már valósággal kiömlik a langyos sör szaga. Ő így udvarol a vele szemben ülő igénytelenül igényes szukájának.
Leggyakoribb válasz:
„Még ezt megiszom – meglötyköli a semmit a korsóban –, kérek még egy sört, utána itt sem vagyunk! Rendben?” – bizonyára sok vendéglátós hallotta már ezt a gyakori mondatot egysége zárórája után.
Itt beköszön a történetünkbe az a bizonyos „a” és „b” lehetőség, amit rendszerint utálnak az emberek. Gyűlöletük oka egyszerű: mindegy, melyiket választod, rendszerint úgyis a másik fog jónak bizonyulni.
(A)
Erőltetett műmosollyal a szádon megértően tekintesz az alakra és felfedezed szemében azt a csillogását, ami csekély értelmi kapacitására mutat. Ha ezt teszed,függetlenül attól, hogy jókat tudsz rajta nevetni, mikor feleleveníted a történteket,vesztettél. Abból a sörből lesz még legalább egy, sőt később még valami más is, és mikor azt hiszed, hogy azért hív oda magához, hogy megkönyörüljön rajtad és a számlát kérje, megkérdezi, van-e valami rágcsálnivaló.(?)
Kész! Itt felfalt téged! Véged! Vesztettel!
Fogadd el: szar vagy és nem elég domináns, itt mutatkozik meg igazán, hogy a pöcs melyik oldalán állsz. Jobb, ha megágyazol magadnak a söntésben és hazatelefonálsz, hogy nyugodtan átmehet ma a szomszéd, mert te úgysem érsz haza, sőt minek hazamenned, mivel holnap kilencre úgyis vissza kell jönnöd, és értse meg a párod, erre nyomós okod az asztalon folyamatosan növekvő sárga csekk-kupac.
(B)
Kicsit nyomatékosabban közlöd, ismét és ismét és ismét, a zárórát.Már bőven túlórázol, lassan egy órája. Míg ez nálad alap, mert egy szar vagy, csak egy csálinger, másnál szinte elképzelhetetlen, hogy tovább maradjon a munkahelyén. Hiszen milyen dolog, akár egy kibaszott perccel is továbbdolgozni a cégnél, főleg ingyen! Meg egyébként is, ha tovább marad, nem lesz ideje leszervezni egy túlárazott nőt ( az igénytelenül igényes partnert) és megejteni a mai net- randit. Itt kezdődik az igazi csata. Ilyenkor jön elő az a végletekig elcsépelt gondolatsor az emberünkből, hogy Ő a vendég!
Fizetővendég,igaz, ha rajta múlna csődbe menne bármelyik üzletegység, ahova betér.Ezt követi a hosszadalmas zsebben turkálás néhány gyűrött Mátyásért és némi színesfémért.
Ezekkel a példákkal szemben vegyünk egy zokniboltot, ami öt órakor zár.
Ha tíz perccel a zárás előtt mész be válogatni az oroszlánkirályos harisnyák közé, az a minimum, hogy a kedves anyukád méhébe kívánnak vissza téged, de ha 17:01-kor még a boltban merészelsz tartózkodni:ne tudd meg menyire fáj, ha egy kínai harisnyával próbálnak megfojtani.
Manapság a nyitvatartási idő eléggé szubjektív dolog az emberek számára. Hiszed vagy sem, minden üzletnek van egy nyitvatartási ideje, és minden embernek jár az a szabadság és jog, hogy időben végezhessen, hiszen neki is lehet családja, vagy csak már tizenkét órája dolgozik és így fog tenni a következő két napban is. Tiszteld a szabályokat és a másikat. Gondolj arra, hogy az a hülye pingvin is tálcával a kezében, akárcsak bárki más, szívesen hazamenne a párjához, családjához. Légy úriember és ne azon versenyezzél, hogy ki bírja tovább az étteremben! “
Ki a gazdagabb? Akinek sok barátja van, vagy akinek egy sem?
” A bejegyzést Sándor Zsolt „stift” mesternek ajánlom.
Talán ismeritek a mondást: akinek sok barátja van, annak valójában egy sem, és akinek sok pénze van, az általában a legszegényebb. Őszinte, de sokat mondó gondolatok és legalább olyan igazak, mint a „nőt, szerszámot és autót ne adj kölcsön, mert sosem kapod vissza, vagy ha igen akkor csak elhasználtan” közhelyek. Félreértés ne essék, a következő sorok nem valami lelki ömlengésnek az előjelei, csupán a sok beszélgetés után már érett bennem, hogy tisztázzuk azokat a nehéz, sokak számára felfoghatatlan gondolatokat, amiket néhányan nem képesek megemészteni. Ki a barát és ki haver; ki a gazdagabb, akinek sok barátja/haverja van, vagy az, akinek talán egy sem?
Az ember ragaszkodó fajta, amit egyszer megmarkolt, azt csak nagyon nehezen ereszti. Életem legelső baráti csalódása, amikor még nem forgott kockán nő, autó, fúrógép vagy éppen pénz, az volt, mikor egy közel tízéves, mindennapos közös csapatás után úgy matatott be a „tesó”, hogy „Ő Márk, a haverom”, és a velem szemben állók meg – piával a kezükben – a „rohadt nagy barátok voltak, akiket talán akkor látott harmadik alkalommal és összesen öt perc közös józanság jutott ki nekik. Azok az arcok barátok voltak, mert velük lehetett durván piázni és cuccozni, míg velem nem – persze ezt megértem. Én voltam a retardált pöcs, hogy heti hét napot nem tudtam erre szánni. Mentségemre szóljon, másodosztályú barátként, azaz haverként mindent elkövettem, hogy méltó legyek a címre. Volt, hogy kivakartam a hányásából, mikor magán kívül volt. Bújtattam napokig, hogy ne lássák, mennyire szét van csúszva. A haveri kötelességnek eleget téve hazudtam érte mindenkinek. Előállítottak vele. Közösen voltunk kórházban. Felborultunk autóval. Sőt, az ő kedvéért össze is jöttem Gigivel, a környék legellentmondásosabb ribancával, bár ezt egy jó pontnak írom fel. Valamit valamiért! Ennek köszönhetően megismerkedtem egy nagyon jó dokival, akivel tényleg BARÁTOK lettünk. Szóval Gigi legjobb barátnőjébe szerelemes volt a barátom. Belülről puhítottam neki a dolgokat, hiszen még is jó segítség, ha Gigi a legjobb csajszihaver mondja a barátnőjének:„ jó lesz neked az a srác”. Gondoltam, megteszem én ezt haverként a barátomért. De mindez semmit sem jelent, hiszen egy haverral élte át, nem egy baráttal. Amikor baj volt, a barátok sehol sem voltak, viszont nálam csörrent a telefon. Én mentem. Tizenkét év után kurvára elegem lett, az idegeim itt kérgesedtek meg, úgyhogy a csajok ennek a barátnak írhatják a „jaj de nagyon köszönöm” leveleket, annak kapcsán, hogy mennyire türelmes ember lettem.
Tegnap, edzés közben „Stift mester” Zsoltival, ebben a témában folytattunk egy hőbörgős beszélgetést. Ez, persze az évek alatt bennünket ért sérelmeknek volt köszönhető. A következő álláspontokat alakítottuk ki. Az alábbi néhány pont a barátság alappillére, avagy útmutatása. Ha ezeket betartod, lehet, hogy továbbra is szívesen veszem fel neked a telefont, attól függetlenül, hogy ki fekszik mellettem az ágyban.
1. Ne légy köcsög! – ezt a szabályt fogadd sok szeretettel, mert még hasznos lehet az élet más területein is. Ne élj vissza a bizalommal! Egy barát, ha kell, beszól; ha kell, oltogat és röhög, de mindig tudja azt, hogy mikor kell bekussolni. Tudja, mivel, mikor és hol lehet viccelni. Ez olyan dolog, mint a „hálószobatitok”.Tudom, ez nehéz dolog, de hidd el, ha gyakorolsz, akkor sikerülhet.
2. Ne csak a májáért aggódj, hanem a lelkéért is! – Ne csak olyan dolgokról beszélgess a barátoddal, hogy hova menjetek bulizni, mit vegyetek fel, vagy éppen melyik csajnak, faszinak van a legjobb segge a szaunában. Vagy a néhanapján megszólaló vészharang kongása okán megkéred, hogy ne igyon többet, persze titkon tudod, hogy az aggodalmad igazi oka, hogy a te anyád kocsijával vagytok a party-rajok és ciki lenne, ha a barátod odaásítana egy színeset. Persze ezek kurva fontos dolgok, de ha itt leragadtok, baszhatjátok! Azt is tudom, hogy leírhatatlan érzés egy brutális csapatás után ülni és a semmibe nézni kora reggel, úgy hogy az esti romok mögöttetek vannak, vagy éppen a kórházban az (egymás melletti) ágyon fekve fájdalmasan röhögni az esti alakításotokon. Hidd el, sokat lendít az is, ha egyszer megkérdezed tőle, hogy minden oké-e, és hogy mit is akar az élettől, aztán kussoltatva a szádat végighallgatod.
3. A kölcsön törvénye, avagy pénzt mindenáron – nem lehet akkora baj, hogy egy baráttól kérj kölcsön. Tőlük nem szabad kérni! Ha megteszed, vége mindennek! Ha esetleg még nem figyelted volna meg, mindig itt kezdődnek a gondok. Egy baráttól nem kell kérni, mert egy barát magától ajánlja fel, hogy segít! De ne feled, ahogy neked jól esik a segítség, lehet, hogy neki is jól esik, ha nem feleded, és legalább azzal meghálálod, hogy visszaadod. Nem elaprózva, nem nyaralás és kurvázás után. Egy barátnak nem kell kamat, nem kell egy tábla csoki, de még egy doboz sör sem! Elég egy őszinte köszönöm, és hogy tartod magad az adott szavadhoz. Ha a dátumot te mondod, mindenáron tartsd be. Nem kellenek a mesék. Csak mondd meg neki, hogy megy-e vagy sem. Egy barát nem a mesére kíváncsi, hanem egy őszinte válaszra, és nehogy te legyél felháborodva, hogy „mekkora köcsög”, ha rákérdez, hogy mi a szitu. A bizalmat kialakítani hosszú évek munkája, lerombolni csupán egy pillanat lesz! Gondold át, megéri-e?!
4. Átugrom hozzád, mert ott jó! – egy barát mindig szívesen lát az otthonában és kurvára tud örülni, ha jól érzed magad nála. Ez tök szuper meg minden, de itt jön a DE! DE, a vendégszeretettel és az önzetlenséggel sose élj vissza, ezt talán a jó édesanyád is mondta! Mert rendben van, hogy van egy nagy medence a barátod kertjében (ennek oka, hogy ő nagyon sokat dolgozott és lemondott olyan dolgokról, mint pia, cucc, bulik) és olcsóbb megoldás bekéredzkedni egy pancsolásra a haveroddal, annak a sokat látott és futott csajával, és a te aznapi lotyóddal, mint egy kibaszott strand-beugró. Örvendetes, hogy arra emlékszel: „üres kézzel nem megyünk vendégségbe”,főleg, ha te hívattad meg magad. Sok esetben jobban fest az üres kéz, mint a négyőtöknek benne szorongatott másfél literes Fanta. Hiszen tudjuk, az gyorsan fogy a pancsolásban. Kérdés: a te hülye medencés „haverod”, miért etesse, itassa a készleted csappanása után – bár tudjuk, hogy fogja – a te szedett-vedett társaságodat? Miközben vizes, füves és sáros lábukkal összejárkálják a lakását és beköltöznek a hűtőbe! Hidd el, barátod nem irigy, ha ezért nem dob egy szmájlit, de az ő otthona. Gondold meg, kiket viszel magaddal vendégségbe, mert az a te szégyened lesz!
5. Azért, mert neked szar, ne told át rá is! – Tudod, az irigység sok esetben az első számú barátság-gyilkos. Ha képes vagy arra a nagy dologra, hogy önzetlenül szeressd a barátodat, akkor az ő sikere a te sikered is lesz! És ismerd fel a percet, amikor nem kíváncsi a faszságaidra! Egy igazi barátot/barátnőt a problémáid fogják érdekelni, nem a kreált faszi vagy puncihiányos lelki pöcsöléseid. És két szóval el tud oszlatni minden kétséget afelől, hogy egy picit is normális vagy. Órás ömlengésed utáni reakciója: pöcs vagy! Hidd el, ez a két szó is rendbe tud tenni, ha jó ember mondja.
Az első gondolatok ezek voltak. Remélem, nem sikerült túl személyeskedőre, de ha mégis, akkor meg ez van! Talán lesz, akinek segít egy kicsit gondolkodni és mérlegelni dolgokat. És ne feledjük, a barátság legalább két emberről szól!
És végül egy szép gondolat, ami a barátoknak szól:
Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szűkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.
(Márai Sándor) “
Művész-életművész
” Sokszor próbáltam szétválasztani a művész-életművész ragadványneveket. De ezzel is csak annyira volt szerencsém mint a pilótakeksszel. Hol a kakaós, hol a vaníliás oldalán volt a nyalnivaló. Egyenlően sosem jutott. Így mindig én voltam a spúr pöcs, ha a nugátos rész osztáskor hozzám került és nem passzoltam át a kérőembernek. Ha meg alapból nála landolt, akkor max a szám szélét nyalhattam. Márpedig nugátot nyalni mindenki szeret, igaz van aki mást is, így ez a bejegyzés nem nekik szól, hiszen kifinomult nyelvtechnikájuknak köszönhetően nekik sosem kell azon gondolkodniuk, hogy csak nyalnak vagy talán esznek is.
Szóval a művész-életművész szétválasztásával is legalább akkora gondjaim vannak, amint azzal a kurva keksszel. A jelenlegi világban – nem vagyok tudálékos pöcs és nem is pályázok Puzsér Posztra és ez most nem bántás volt, hanem csak a lelkivilágom függvényében jelentettem ki. Így csak arról beszélek, amit én látok. Ha ma valaki egy életre beszíjazza magát a művész élet hullámvasútjának kocsijába, akkor azzal egy időben az agya beszophatja az életben maradás törvényét, azt a számtalan törvényt és nüanszot, amit még Bear Grylls sem tudna, csak sokadik felvételre.
A művészek az igazi életművészek. Zenészek, írók, költök, táncosok és mindenki, aki önkifejezésével mulattatja a jónépet. Idejét, pénzét, szeretetét az általa legszebbnek gondolt önkifejezési formába tolja és csupán annyit hagy meg tartaléknak, amennyi másnap elég tíz deka parizerre, vajaskiflire és egy automatakávéra. Hiszitek vagy sem, erre nem sokan lennénk képesek. A napi gondokat felvállalják, sokszor nélkülöznek és a megbecsülés teljes hiányában robotolnak, azért, hogy te el tudd vinni randira a csajodat egy kiállításra, vagy megfektethesd egy extravagáns ágyba. Elkápráztasd a pasidat egy különleges ruhával, vagy megmutassad párodnak a titkos romantikus éned és szebbnél szebb sorokat idézz neki, egy-egy egetrengető ritmusra. Napi szinten küzdenek az elismerésedért, és azért, hogy azt lásd, amit ők látnak, egy szebb és elkepesztő világot.
A sok művészt igazából az élet szüli. Nem iskolák és jenki kávézóláncok meg manapság divatos romkocsmák és geek szemüvegek, vagy elnyűtt szvetterek gyártói ontják magukból a művészeket, még ha ezt sokan is hiszik. Egy svájcisapkától és hónod alá csapott Tolsztoj-kötettől nem vagy irodalmár, még ha a suliban benyalható lexikális tudást két kanállal is zabáltad. Maximum annyira, mint festő, ha a Buci Maciban kiszínezted a kifestőt anélkül, hogy átlépted volna a vonalat. A tudás és az érzés két különálló dolog, még ha nem is gondolnád. Sajnos, ha így haladunk, akkor annyi geek művész és instagram-fotós, gombnyomogató zenész és önkifejezési csődtömeggel megáldott arccal leszünk tele, mint celebbekkel. Bár öröm az ürömben, hogy ebben legalább nagyhatalom leszünk! „Rettegj világ, jövünk!”
De tudjátok mit? Én nektek, igazi életművészeknek adom a pilótakekszem mindkét oldalát, mert ha valaki, akkor ti megérdemlitek, hiszen tőletek szebb ez a kibaszott élet! “
Nesze neked Valentin nap.
” Az imént távozott tőlem egy barátom. Dumáltunk vele a Valentin-napról és az ezzel együtt járó kiborító butaságokról. A pultot támasztva lötykölgette az utolsó csepp kávéját, én már végeztem az enyémmel. Ecsetelte a legutóbbi nagy nyomot hagyó randijának emlékfoszlányit. Valami gáz volt a csajjal.. hangosan felröhögtem: „hallod öreg, olyan sztorim van, hogy beesel a pult alá, ha ezt elmesélem.” Először is a tanulság, az örök kérdés: basszus, nem értem a nőket, drágáim, miért nem hisztek a jó szándékú férfitanácsnak?
Idézem a barátomat:
„Ragyogó időben Szentendrére vittem romantikázni a csajt. Sütött a nap, vidám kutyasétáltatók, andalgó párok, minden, ami ilyenkor kell…..
Képzelj el egy szép szőkét, minden épp akkora és olyan, mint amit akartál, vágytál, ami egy fiatal srác álma. Ezt told meg –köznyelven csak- picsagatyának nevezett villantóval, és egy kellően kihívó tűsarkúval. Csodálatos látvány volt, bár nem tudtam sokáig élvezni e bájos teremtés vonzerejét. Úgy gondoltuk, sétálunk, kirándulunk, ismerkedünk. Emlékszem, szuper volt minden, de gyors sötét árnyék vetődött kedvemre és a napunkra, bár jobban zavart, hogy a csaj gatyájára is. Nem viccelek. Minden szakmai – megjegyzem együtt végeztünk suliban – és személyes tudásom, jó indulatom ellenére bepuszilt egy jó nagy adag tejszínes, ananászos cuccot, majd ezt lefojtotta kb. fél liter tartósítószerrel, és inkább tököt, mint őszbarackot látott őszilével… Hiba. Mondogattam neki, hogy lesz itt gond, bár jobban érdekelte az a cukros, mázas szar, mint a jó tanácsom…… De miért is lepődök meg ezen, nők……”
Hogy irodalmira vegyem a formát: lett ott gond nyomban, míg elöntötte a nőt a hasmars, és a pultot támasztó haverom agyát meg a téboly.
A gyönyörű csaj, aki minden férfi álma lehetne, hogy is mondjam, beszart. Beszart, miközben a Duna parton édelegtek. Romantikus, nem igaz? Persze nem volt a haveromnak szerencséje, mivel ezt millióan látták, turisták, külföldiek, és aki csak arra járt. Miközben hallgattam, hogy a csajszi kényszeredetten gubbasztott az étteremtől pár száz méterre, az kezdett motoszkálni az én fejemben, hogy miért nem hittek a barátomnak vagy miért nem ment el ott helyben a mosdóba, mikor javasolták neki.
„Miért velem történik ez is bazdmeg!” – morgolódott a pultnál és lerakta a csészét „–Lehetett volna egy jó napom” – nevetett. Mondanom sem kell, hogy ezután már minden kínálkozó lehetőségtől elment a haver kedve a hölggyel a kapcsolatban, és második randiért valamiért nem sóvárgott.
Három fontos tanulságra tettem szert:
1. az első randi, picsagatya kombináció mindig gyanús
2. nem csak nekem vannak rossz tapasztalataim – ez némileg megnyugtató
3. nem teszek többé cukrot a kávémba. “
Egy szőke a pult mellől
” Próbáltam nesztelenül kikelni az ágyból, de az elmúlt éjszakát kísérő nyikorgás most is minden mozdulatomat kísérte. Ahogy moccantam, úgy mozdult ő is mellettem. Úgy hívták, hogy… izé… a „szőke a pult mellől”. Igyekeztem felidézni a nevét, de hiába. A jól bevált „már itt sem vagyok” kártyámat akartam kijátszani, mert nem voltam egészen biztos benne, hogy őt szólítottam le a pultnál. Ahogy elnéztem kiterülve az ágyában, egyre csak azt éreztem, hogy a jó öreg Morgan kapitány megint a bolondját járatta velem.
Hiszen egy vadidegen nő mellett ébredni, akiről csak annyit tudsz, hogy jobban bírja a rumot, mint te, vagy akár a matrózok, az legalább olyan ijesztő, mint az a fehér-fekete, méretes hörcsög, amelyik egész este az ágy körül szimatolt.Menet közben – a menet közben – megtudtam, hogy ez a hörcsög egy si-cu, ami egy szobacirkáló-típus. Ne kérdezd, miért beszélgettünk szex közben a si-curól. Nem tudom.
Mielőtt te is azt hinnéd, amit én, elárulom, hogy semmi köze a tajcsihoz, még ha első hallásra rokon szavaknak tűnhetnek is. Sokkal inkább egy kőbányai kennel terméke, mintsem egy kínai púderecset-manufaktúráé. Ronda, mint a bűn, ráadásul szünet nélkül liheg. Miután nagyon zavart a koncentrációban, hogy a hörcsög nyalogatja a lábujjamat és nem a gazdája, megkértem a „szőkét a pult mellől”-t, hogy zárja már be valahova ezt a dögöt, ahol továbbra is szimbiózisban élhet a saját szagával meg a bolháival.
Kikeltem az ágyból. Éreztem, hogy lüktet a fejem. Majd’ szétrobbant a burám, miközben a szanaszét heverő ruháimat összeszedegettem. Nem találtam a zoknimat. Az alkohol elszállt, csak a súlyos lábnyomokra emlékeztető utóhatása maradt a fejemben. Óvatosan settenkedtem a szobában. Miközben felvettem az alsógatyámat, megpillantottam a komódon egy fél csomag vaníliás karikát. Odaléptem, és mohón falni kezdtem. Csak úgy tömtem magamba lopott reggelimet. Nincs mit tenni. Éreztem, hogy pótolnom kell a kalóriákat, meg a gyomrom sem volt jó formában. Erről nemcsak a rum tehetett, hanem az ágyban édesdeden alvó „szőke a pult mellől” is. Reméltem, hogy megbocsát, miután felfalva mindent, köszönés nélkül távozom. Az utolsó karika a földre esett, és begurult az ágy alá. Lehasaltam a padlóra. Meggondolatlan döntés volt. Igaz, megtaláltam a karikát és a zoknimat, de ott lapult a hörcsög is. A kakaskodásunk zajára felébredt a szőke. Tudtam, hogy lőttek a zoknimnak, no meg a reggelemnek is. Bűnbánóan kérdeztem az ágy alól:
– Hozzak neked reggelit? “
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.