"És akkor észrevettem, hogy már nem ért engem - hallja a szavaimat, de nem érti; látja a szemem, de nem figyel, néz rám, de nem lát már. Talán az élet az oka, hogy néha úgy sodródunk el egymás mellet, mint a reggeli gyorsvonat, talán mi magunk tépjük fel a síneket és kerüljük ki a szembejövő vagont. Talán az ütközéstől, talán a találkozástól félünk igazán, talán mindkettő segít, hogy ne együtt, hanem egymás mellett robogjunk tovább: ki erre, ki a másik irányba.
Eleinte az egyedül megtett mérföldek hajtanak minket magányos utakra, később ösztönösen keressük azokat, akikkel együtt utazhatunk. Tervezünk és elképzeljük, milyen lesz, ha megérkezik, de az esetek döntő többségében egyáltalán nem vagyunk rá felkészülve, hogy felismerjük azt a valamit, még akkor sem, ha már a szemünk előtt van.
Hogy miért van ez? Nem tudom. Talán az a buta vágy az oka mindennek, az a beteges hajsza a tökéletes után, az a megrögzött eszme, hogy minden ember pótolható és mindenkinek létezik valahol a világban egy jobb kiadása, egy másik prototípus, ami minden jóval és még egyéb extrákkal is felszerelt, akivel majd nem kell kompromisszumokat kötni, aki majd olyan lesz, amilyennek vártuk, akiért nem kell majd tennünk semmit, mert a fólia alatt lapuló csomag tökéletesen karcmentes és hibátlan lesz - örökérvényű gyári garanciával.
Én is kerestem a tökéletest, aztán egy napon felébredtem és rájöttem, nincs olyan, hogy valaki hibátlan legyen, mert aki hibátlan, az nem emberi, aki pedig nem emberi, az nem is szerethető igazán. Hogy az apró karcok, a zúzódások és karcolások adják meg egy ember valódi értékét - feltéve, hogy vagy elég bátor a felszín alá nézni; ha van elég merszed kinyitni egy ember lelkét és meglelni benne azt, amitől mindannyian a legjobban félünk: a saját görbe tükrünket! Ehhez kell az elszántság és az erő, fegyelem és még több kitartás - szembe nézni a tükörrel és megérteni, hogy amit másban rossznak látsz, az ugyanannyira vagy te magad is - ha tetszik, ha nem. A döntés a Tiéd - elfogadod ezt a tényt és dolgozol rajta, ha már utadba sodorta az élet vagy robogsz tovább a végtelenbe, remélve, hogy a semmittevés majd tisztára mossa, amihez neked nincs elég bátorságod!"