A szorongásról és a bennünk lakozó démonról sok pszichológus írt már, legszemléletesebben talán Popper és Feldmár foglalkozik vele.

Poppernek volt egy tanítványa.

Tinédzser srác, félt az iskolától, a szégyentől, az egyesektől, az elvárásoktól. Szülei elvitték a Mesterhez, aki azt javasolta neki: nézzen szembe azzal, amitől a legjobban retteg. Mi az? Hát a bukás. Attól nagyon fél. „Hát bukj meg fiam!”- javasolta Péter bácsi.
A fiú tágra nyílt szemekkel nézett rá, tán bolond az öreg,gondolta, de hallgatott rá és megbukott, majd szeptemberben visszament Popperhez.
-Na? Milyen érzés volt?-kérdezte a terapeuta.
-Felszabadultam Péter bácsi. Megbuktam, de átmentem a pótvizsgán és már nem félek.

Ezután a fiúnak megszűntek a pszichoszomatikus tünetei. Tudott enni, aludni, élni, nem rándult görcsbe a gyomra az iskolától mert megtapasztalta azt, amitől a legjobban tartott és látta a következményeket: ha megbukunk, mehetünk pótvizsgázni.

Mindenki szorong ott legbelül és telis tele vagyunk félelmekkel.

Mit gondol rólunk a környezetünk, miért nem mondjuk meg a szüleinknek, a főnökeinknek úgy a véleményünket, mint az amerikai filmekben, mi lesz holnap, honnan szerzünk pénzt, vajon jól csináljuk-e amit csinálunk, jó döntéseket hozunk-e, el tudjuk-e játszani a mosolygós diplomatát, miközben egy kanál vízben megfojtanánk a kollégánkat, hogyan érvényesüljünk és hogyan vívjunk ki még több figyelmet. Boldogok vagyunk-e egy párkapcsolatban, vagy már csak a megszokás tart minket össze? Vajon megcsal? Megcsaljam? Miért kevés a szex és a beszélgetés, hová tűnik a láz és a szenvedély, elrontottunk valamit? Rossz irányba változtunk?

Ezek a démonok folyamatosan ott keringnek bennünk, lever minket éjszaka tőlük a víz, fáj a fejünk, tönkretesszük az emésztőrendszerünk és ingerlékennyé válunk.
Hogy mi a megoldás?
Nagyon nehéz erre a válasz.

Először is le kell ülnünk, belenéznünk a saját tükrünkbe és kíméletlenül az arcunkba mondani a tutit, akkor is, ha fáj, ugyanis minden megoldás jobb, mint az önáltatás.
Kegyetlen dolog kimondani, hogy nem szeretnek a szüleim, gyűlölöm az anyámat, meg akarom ölni a főnökömet, idegesít a gyerekem, nem érzem már magam nőnek a férjem mellett, üresek a hétköznapjaim, satöbbi.

Minden szakember egyetért abban, hogy a gyógyulás első lépcsőfoka az, ha az ember felismeri, hogy baj van, valami nem gömbölyű, nincs a helyén. És ezután nem legyint, nem fordul kedélyjavítókhoz, drogokhoz vagy alkoholhoz, hanem a nehezebb utat választja és elindul az önismeret rögös útján egészen a belső poklai legmélyére, ahol a gonosz, a haragos, a megsebzett és magára hagyott énünk lakik.
Szépen lemegy és elbeszélget ezekkel a szörnyekkel, mert bizony, ezek is mi vagyunk.
Utána pedig jöhet a kötél és védőháló nélküli bungee jumping: Oda lehet állni azok elé, akiktől félünk és meg lehet nekik mondani mindazt, ami bánt minket, amiket sérelmezünk, ami hosszú évek alatt felgyülemlett bennünk.

Mi fog történni?

Sok esetben megoldódik a konfliktus, hiszen gyakran a másik fél nem is tud, nem is tudott az érzéseinkről.
Sok esetben oltári botrányt szül ez a kinyilatkoztatás, elveszítjük a munkahelyünket vagy egy életre magunkra haragítunk valakit. Ki tudja?
Már nem fontos, mert a legnehezebb részén túl vagyunk: szembenéztünk a legnagyobb félelemmel és megtörtént velünk az, ami ez idáig gúzsba kötött minket és beárnyékolta mindennapjainkat.

A félelem és szorongás nélküli élet szabaddá tesz, a kimondott szó, a kellemetlen szituációkba való beleállás, önmagam felvállalása leoldja a láncokat és friss levegővel tölti meg a lelket.

Hatalmas munka, sok erő kell hozzá, de hosszútávon mindenképp megéri.
És ne feledd: Dolgozhatsz te embereken, kapcsolatokon, családtagokon, ők nem fognak változni, csak Te.

Egyetlen egy valakivel van dolgod, egyetlen küldetésed van csupán: boldoggá tenni saját magadat, megtalálni belső egyensúlyodat, megszabadulni a félelmeidtől és ha mindez kész, észre sem veszed, de a környezeted is változni fog.

Szelídítsd meg a démonjaidat, tedd őket barátokká, ne tápláld félelmeiddel azt, ami nyomaszt.

Megszülettünk és meghalunk. Ki tudja mennyi idő áll rendelkezésünkre és csak a mi döntésünk, hogy ezt szorongva, vagy pedig boldogságban töltjük-e el.

Köszönöm a figyelmet:

B.V. aki ugyanabban a cipőben jár, mint Te, és gyakran pontosan ugyanúgy fél.

Forrás: Facebook