Október 17-én első ízben lesz hallható Magyarországon Eötvös Péter Lyoni Operaház számára komponált műve, a Lady Sarashina. A Solti teremben színpadra kerülő produkcióról a zeneszerzőt és Mezei Máriát kérdeztük.

- Már első, operaként számon tartott műve, az 1973-as Harakiri is japán témájú volt. Valamilyen különleges, személyes kapcsolat fűzi az országhoz?

- Eötvös Péter: Feltétlenül. Ez a kapcsolat több mint négy évtizede kezdődött, amikor fél évet töltöttem Japánban, az oszakai világkiállítás német pavilonjában Stockhausen műveit előadó zenei együttes tagjaként. Akkor módot találtam arra, hogy két hétig utazgassak is: a régi Japán érdekelt, továbbá a tradicionális japán magatartások és a zen buddhizmus. Jelentős hatással volt rám a természettel való kapcsolatuk, illetve a természet művészi átformálása, például a kövek és a növények elhelyezése egy japán kertben.

- Így esett a választása erre a szövegkönyvre, erre az ezeréves naplóra?

- E. P.: Nem egészen. Noha ez több szempontból is ideális alapanyagnak bizonyult, ebben az esetben az anyag keresett meg engem, és nem fordítva. Ez azonban még nem a Lady Sarashina című operám története, hanem az As I Crossed a Bridge of Dreams című hangjátékomé, amelyet a Donaueschingeni Fesztivál felkérésére írtam 1998-99-ben. A szóban forgó naplóra akkor hívta fel a figyelmemet a düsseldorfi színház dramaturgja, s ennek alapján készítette el Mezei Mari a szövegkönyvet. Ebben a műben azonban nincs ének, csak próza, illetve recitáció.

Eötvös Péter (fotó: Marco Borggreve)

- Mégis az operái között tartja számon...

- E. P.: Az én viszonyom az operához sajátos. A meghatározó ifjúkori élményem a színház volt, rengeteget dolgoztam különböző pesti színházakban, s az ott szerzett gyakorlat vezetett el az operához. Illetve alapvetően színházat szerettem volna csinálni, tehetségem viszont a zenéhez lévén, csak a zenés színház jöhetett szóba. Éspedig olyan, amelyben a zene ugyanolyan fontos, mint a tradicionális opera műfajában, csak nem feltétlenül ugyanabban a tradicionális szerepben. A Három nővért így követte a hangjáték, amelyben a szorosan vett főszerep a hangszereké volt. Ezután írtam meg a Le Balcont, amely az offenbachi zenés színpad, majd az Angels in Americát, amely a musical világán alapult. Így érkezünk el a Lady Sarashináig, amit viszont hagyományos kamaraoperának szántam.

- Hogyan viszonyul ez a mű a korábbi darabhoz? Egyáltalán, hogyan merült fel egy újabb verzió gondolata?

- E. P.: Az As I Crossed a Bridge of Dreams kicsiny, de különleges hangszeregyüttest igényel, és különleges zenei és színészi feladatot jelent az előadók számára. Ezek az erők pedig ritkán találhatók meg egy helyen, s ez a beskatulyázhatatlanság erősen korlátozta előadásának lehetőségeit. Ezért kapva kaptam a Lyoni Nemzeti Opera felkérésén, amely lehetővé tette, hogy az anyag egy tradicionálisabb és a gyakorlat igényeihez közelebb álló formában újjászülessen. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a Lady Sarashinában négy éneklő szereplő van, és szokásos méretű zenekarra számít, hanem azt is, hogy a mű számos új jelenettel bővült.

- A négy énekes közül csak egy lesz magyar - hogyan alakult ki a szereposztás?

- E. P.: Miután ez a Zeneakadémia produkciója, három szereplő az ének tanszak hallgatója, a negyedik pedig egy német énekes, aki 2013-ban egy szintén zeneakadémiai workshop programjának résztvevőjeként már dolgozott az előadást rendező Almási-Tóth Andrással. A karmester, Vajda Gergely régi tanítványom volt, de azóta is gyakran együttműködünk. Nagyszerű zenész és karmester, aki hallatlan intenzitással tud dolgozni. Almási-Tóth Andráshoz szintén régi kapcsolat fűz, nem is egy operámat rendezte az évek folyamán. Gergellyel ketten különlegesen rátermett párost alkotnak.

- Ugyancsak a CAFe Budapest fesztiválon, október 16-án lesz egy olyan, a Budapest Music Centerrel közös és a BMC hangversenytermében megrendezendő hangverseny, amelyre az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány fennállásának tizedik évfordulója alkalmából kerül sor.

- Mezei Mária: Ez a koncert azonban nem a múltról szól, hanem egy új kezdeményezésünk, egy új hangversenysorozat indul útjára általa. Ezeken a koncerteken olyan zeneszerzők mutatkoznak be a magyar közönségnek, akik a „must meet" kategóriába tartoznak: nem reményteli ifjú tehetségekről van szó, hanem olyanokról, akik külföldön már széles körben ismertek és elismertek.

Eötvös Péter (fotó:Marco Borggreve)

- Gondolom, Eötvös Péter tanítványainak köréről beszélünk.

- M. M.: Egyáltalán nem. Vannak ilyenek is köztük, például a mostani első hangversenyen szóhoz jutó három fiatal komponista, éppen az Alapítvány évfordulója miatt, valóban Eötvös-tanítvány volt, illetve Eötvös jelenleg is a mentoruk. A jövő tavasszal bemutatkozó Matthias Pintscher pedig meghatározó alakja a nemzetközi kortárs zenei szcénának, és karmesterként Eötvöst tekinti mesterének. Jelenleg az ő utódja az Ensemble Intercontemporain művészeti vezetőjeként, és a Juilliard School professzora. Úgy gondoljuk, hogy a magyar zenei életben is meg kell jelennie. A legfontosabb célja ennek a hangversenysorozatnak és általában az alapítványnak, hogy segítsen kapcsolatokat létrehozni a világban. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Müpa, illetve a Budapest Music Center teljes nyitottsággal fogadta az elképzelést, és ez rendkívül fontos, hiszen így ezek a hangversenyek a BTF és a CAFe Budapest visszatérő eseményeivé válhatnak, és ezáltal sokkal szélesebb közönséghez juthatnak el.

- Az Eötvös Péter Alapítvány már eddig is nagyon sokat tett a fiatalokért.

- M. M.: A jóval régebbi Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítvány feladatait is átvéve, a 2004-ben létrehozott új alapítvány jóval szélesebb célokat fogalmazott meg a maga számára: a zenekari zenészeken és karmestereken túl a zeneszerzőkre, zenetudósokra, dramaturgokra is kiterjesztette működését. Az Eötvös Péter Alapítvány turnékat, közös produkciókat, workshopokat szervez, mindig nemzetközi kooperációban. Mégpedig nem egyszerűen úgy, hogy valahol összegyűlnek a különböző országokból érkező résztvevők, és utána mindenki hazamegy. Itt mindig van egy külföldi zenekar, amely otthon is előadja a műveket, vagy egy olyan partner, mondjuk egy rádióállomás vagy például a Goethe-Institut, amelynek révén az adott rendezvény hatása továbbgyűrűzik. Ez azért is fontos, mert az egyik legfontosabb cél, hogy a zeneszerzők és előadók mindezek révén kapcsolatba kerüljenek az egész világgal, hogy előre tudjuk őket mozdítani a pályájukon.

- E. P.: Jól példázza mindezt a tavalyi Out at S.E.A. projektünk. Ennek keretében először workshopot rendeztünk harminchét zeneszerző számára, amelynek résztvevői megismerkedtek egy Mrożek-darabból készült háromszereplős librettóval, és elemezték a megzenésítés lehetőségeit és problémáit. Ezt több hónapos egyéni alkotóperiódus követte, amelynek során mindenki egy bizonyos szereplő zenei anyagát komponálta meg, majd egy válogatási folyamat eredményeképpen múlt decemberben a BMC-ben (összesen hat zeneszerzőtől származó) két különböző megzenésítésben mutattuk be a darabot. Mindkettő megjelenik az EMB Zeneműkiadó gondozásában, és azután a produkció útra kelt: négy további országban fogják bemutatni.

- Ez valóban igen eredeti ötlet. Persze nem csodálkozom, hiszen az is igazán unortodox megoldás volt, amikor egy időben Skype segítségével tanított karmestereket.

- E. P.: Voltaképp minden unortodox, amit csinálok, nem?

Forrás: fidelio