A világhírű fizikai színházi társulat, az Ultima Vez tagja. A műfaj atyjaként emlegetett Wim Vandekeybus mellett olyan nagynevű koreográfusokkal is dolgozott már együtt, mint Ohad Naharin, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galván stb. A Trafó a tavaly indított Ultima Vez-sorozat záróakkordjaként most az ő Hinoki című koreográfiáját tűzi műsorra. A főpróbahéten beszélgettünk vele. INTERJÚ
- Belgiumból hazatérve milyen érzés újra itthon koreografálni, táncolni? Hogy fogad téged a közönség és a táncszakma?
- Nagyon pozitívan reagál mindenki. Keveset táncoltam, koreografáltam eddig itthon, és persze minden újdonság izgalmas tud lenni egy szcénán belül. A magyar táncéletnek is jó, hogy ha időnként friss ötlet érkezik, és egy picit felpezsdíti a meglévőt. Tavaly táncosként is beugrottam egy darabba, Duda Éva Lunatikájába. Nagyon jó érzés volt akkor és ott táncosként visszajönni a színpadra Magyarországon, mert előtte csak az Ultima Vezzel voltam itt 2010-ben, amikor a Trafóban játszottunk. Előtte viszont tíz évig nem léptem fel itthon.
Mészáros Máté (fotó: Dömölky Dániel, Duda Éva Társulat)
- Az, hogy rengeteg iskolateremtő koreográfussal dolgoztál együtt, mennyiben könnyítette vagy épp nehezítette meg azt a folyamatot, hogy megtaláld a saját hangodat koreográfusként?
- Én próbálok a gondolatiság felől közelíteni a koreografáláshoz, nem feltétlenül a mozdulatok felől. A saját látásmódom pedig nyilván különbözővé tesz engem bármelyik másik embertől. De azért főleg az utolsó évben, amit az Ultimában töltöttem, a testembe is elég erősen beépült az ottani mozgásrendszer, tehát ezzel azért kell küzdeni. Ugyanakkor én már régóta kísérletezek egy mozgásnyelvvel, ami az én testemben nagyon jól működik. Most viszont nem ezt próbálom majd ki a táncosokon, hiszen a Hinokiban akkora szabadságuk van, hogy én lépéseket nem is csinálok nekik. Ők egyedien válaszolnak azokra a témafelvetésekre, amiket én hozok, ezáltal a mozgásanyag is nagyon változatos lesz. Nyilván a test limitáltsága miatt - két kéz, két láb - egy idő után nehéz hatalmasat újítani, de hogy milyen érzelmi töltettel, milyen gondolati tartalmakkal állunk neki a darab elkészítésének, azzal lehet egyediséget teremteni.
- A Hinoki témafelvetése szerint az elmúlás, a pusztulás és az újrateremtett valóságok állnak majd a középpontban. Ezt a témát egy személyes tapasztalat szülte, vagy egészen máshonnan ered?
- Szeretnék olyan darabot készíteni, amit mindenki tud a saját életére értelmezni. Azt vettem észre - nemcsak a saját, hanem a körülöttem élők életében is - hogy van egy periodikusság: valamit elpusztítunk, ami aztán mindig újrateremti magát. Ezt próbáljuk igazából odáig levezetni a táncosokkal, hogy rákérdezünk: milyen kapcsolatokat tudunk mi építeni a darab során egymáshoz képest táncosként? Ezek a kapcsolatrendszerek talán szimbolikus szintre emelkedetnek és reprezentálhatnak valamit egy átlagos életből. Én nem szeretek nagyon elvontan fogalmazni, azt szeretem, amikor a néző beérkezik a színházba, és egyből tudja magát kötni a történethez.
Volt egy novella is, Krasznahorkai László műve, amit a darab kapcsán emlegetnek. Ez hogy kapcsolódik a darabhoz?
- Az isei szentély újjáépítése című műve indította el bennem a gondolatokat. Ezt a táncosokkal közösen elolvastuk, átbeszéltük, és erre kezdtünk szituációkat, helyzeteket, jeleneteket kitalálni. Ebben a történetben szerepel a rombolás motívuma, amit mi újraértelmeztünk. Nálunk fizikálisan nem pusztul el semmi a színpadon, viszont nagyon sokszor újrateremtünk dolgokat, ami nyilván nagyon sok ismétléshez is vezet a mozdulatok szintjén. Ez pedig engem kifejezetten érdekelt: miért követjük el ugyanazokat a hibákat újra és újra, mindig más véget remélve. Van ebben valami őrültség is.
- A hinoki egy japán fafajta neve, magyarul tűzfa, ami a leggyorsabban lángra kap. Ennek a szimbolikája vagy a japán kultúra megjelenik majd az előadásban?
- Van egy díszletelemünk az előadásban: forgáccsal dolgozunk, de ez sajnos nem a szent hinoki forgácsa. Elég nagy barbárság lenne egy szent fát miszlikbe aprítani azért, hogy mi aztán jókat ugorhassunk benne. Ez szintén ebben a novellában szerepelt többször, és nagyon megtetszett. Ugyanakkor ez csak egy név a darabon: úgy, ahogy az ember neve sem írja le az ő jellemét, ez is csak akkor találkozik majd össze igazán az előadással, miután a néző látta. Nyilván a forgács egy elég speciális felület, ami érdekessé teszi a mozgásanyagot is, mert nagyon máshogy lehet benne megmozdulni, mint egy sima tánctalajon. Van még talán a forgáccsal annyi kapcsolatunk, hogy megjelenik az érzelmek szétforgácsolódása a darabban, de a többit már mindenkinek a fantáziájára bízom.
Hinoki - Trafó (fotó: Dömölky Dániel)
- A táncosok nagyon sokfelől érkeznek, sokféle stílust képviselnek a kortárs táncon belül. Mi volt a koncepció a csapat összeállításakor?
- Amióta külföldön vagyok, észrevettem, hogy van egy nagyon erős magyar táncos generáció, akik hasonló korúak, mint én. Szerintem az itthoni iskolarendszernek a sajátossága, hogy olyan felkészültségű táncosok kerülnek ki a Budapest Kortárstánc Főiskoláról, akik bármelyik külföldi színpadon megállják a helyüket. Volt egy felvételi tavaly az Ultimánál, ahol az ötszáz jelentkezőből volt nyolc magyar, és mindenki eljutott az utolsó fordulóig, ahol már csak huszan voltak. Ez egy hatalmas arány. Nincs igazi jelentősége annak, hogy milyen nemzetiségű egy táncos, de mégis, engem valahol érdekelt, hogy mi, magyarok mit hordozunk magunkban. Másrészt úgy gondoltam, hogy talán ahhoz, amit szeretnék csinálni, fontos, hogy ugyanabból a kultúrából érkezzünk és ugyanazt az anyanyelvet beszéljük, mert én is sokszor éreztem magamon máskor, hogy sok különböző kultúrának a mixelésével elvész bizonyos lényeg. Tehát szerettem volna olyan magyar táncosokat összeszedni és hazahozni, akik külföldön már bizonyítottak, itthon azonban még csak keveset táncolhattak.
- Kikre esett a választásod?
- Juhász Peti és a Varga Csabi pályáját ismertem; bár soha nem dolgoztunk együtt, tudtam, hogy ők is dolgoztak sok különböző koreográfussal és így bennük is volt nyitottság a közös munkára. Mikó Dávid az osztálytársuk volt Ausztriában, de vele már dolgoztunk együtt személyesen is. Dányi Vica szintén tanult külföldön, és engem az is érdekelt, hogy ő mit látott máshol. És itt van még Horváth Nóra, aki most került ki a Kortárstánc Főiskoláról, de olyan tehetség van benne, amivel abszolút egyenrangú partnerként tud fellépni a már több éve a szakmában lévő táncosokkal is. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen táncosokkal tudom ezt a darabot megcsinálni, mert az egy dolog, hogy én beindítottam bennük valamit, de amit ők hoznak és beleraknak, attól lesz az előadás az, ami.
Hinoki - Trafó (fotó: Dömölky Dániel)
- És hát lesz még valaki a színpadon, Porteleki Áron, zenész. Nézőként biztos megdobja az élményt az élőzene, de táncosként mit ad?
- Nagyon sokat hozzátesz az élőzene a színpadi jelenléthez. Én mindig szeretek újat teremteni, nem a már meglévőt használni, és ez a zenére is igaz: az élőzene lehetőséget ad arra, hogy ott helyben megszülessen valami. Tegnap volt egy próbánk, ahol Áron egy részt annyira elkapott és annyira tudott prezentálni, hogy mi is huszonöt százalékkal több energiával tudtunk jelen lenni. Áronról kiderült, hogy van egy közös múltunk: a népzene és a néptánc, amivel én nem foglalkozom már ezer éve, de nyilván ez nem kopik ki az emberből. Ráadásul nekem a témához, az elmúláshoz, nagyon is hozzátartoznak a halottkísérők és a siratódalok dallamai, amiket én erőteljesen szerettem volna használni a darabban. Az Áronnal folytatott párbeszéd és közös munka során ezek átalakultak, és most már nem használunk autentikus motívumokat, ezeket ő nagyon invenciózusan átformálta, de az atmoszféra szintjén ezt az érzést idézi meg a zene. Több hangszeren is fog játszani Áron, és elég intenzív jelenlét lesz az övé. Szerencsére amellett, hogy nagyon jó zenész, kiváló előadó is, és nagyon nagy szerepe van az előadás végleges megjelenésében: az, hogy milyen dinamikát kap majd egy mozdulat vagy jelenet, nagyon függ attól, hogy ő milyen zenét játszik. Én egyébként kicsit elkényeztetett voltam az utóbbi években, mert az elmúlt öt évben egy kivételével az összes darabban élőzenére táncolhattam, úgyhogy szinte természetessé vált számomra, hogy valaki ott van velünk élőben a színpadon. Nagyon izgalmas ez a fajta alkotásmód.
Mészáros Máté: "Ez fanatizmus"
A Budapesti Tavaszi Fesztivál zárónapján, március 26-án mutatja be a PR Evolution Dance Company az Útvesztőben című koreográfiát a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában. A három részből felépülő est középső etűdjét Mészáros Máté, a világhírű belga fizikai színház, az Ultima Vez táncosa koreografálja.
- Kazincbarcikán született. Hogyan vezetett az út innen a Magyar Táncművészeti Főiskoláig?
- Szertornával foglalkoztam gyerekkorom óta, a miskolci Szemere Bertalan Gimnáziumban találkoztam a tánccal, amihez annyira kedvet kaptam, hogy megpróbáltam a felvételit a Táncművészeti Főiskolára. Néptánc-színházi tánc szakon 1999-ben diplomáztam. Mestereim voltak Briber János, Zorándi Mária, Jarek József. Balettet és modern táncot több mestertől is tanultam, rengeteg külföldi szakemberrel is találkozhattunk abban az időszakban, komplex képzést kaptam. Minden nap volt balett tréningünk, azután jött a néptánc, majd moderntánc óra.
- A Szegedi Kortárs Balettben folytatta a pályáját. Melyek voltak a főbb szerepei, eredményei a társulatban?
- Egy pályakezdőnél igen fontos, hogy az iskolából kikerülve folytathassa a fejlődést, erre a Szegedi Kortárs Balett nagyon jó bázis volt, mint technikailag, mind művészileg. Az első két évben rutin feladatokkal voltunk megbízva, ami roppant jó gyakorlat volt a színpadi jelenlét elsajátításához, hogy az ember kitalálja pontosan ki is ő a színpadon. Aztán két év elteltével jöttek a nagy szerepek, a Postscriptum főszerepe és a Carmina burana egyik főszerepe. Innentől kezdve mindig nagyon hálás feladatokat láthattam el a társulatban. Juronics Tamástól inspiráló és kihívó munkákat kaptam.
- Térjünk még vissza azokhoz az időkhöz, amikor a színpadi jelenlét megtalálásán dolgozott. Hogyan képzeljük el ezt a folyamatot?
- Amikor az ember a színpadra fölmegy, nem maradhat ugyanaz a személy, mint a hétköznapokban reggel tíztől délután hatig. Tudni kell mássá válni. Ezt csak élesben lehet gyakorolni. Sok különböző feladatot kell ellátnia az embernek, hogy önmagát kiismerhesse, megtudja, hogyan reagál különböző helyzetekre. Eleinte a színpadi jelenlét ösztönös formában létezik, de idővel mindenki észreveszi a saját szokásait, amit erősíthet, vagy elnyomhat, így tudja egy pár év alatt megformálni az ember magát a színpadon. Minden szerep, koreográfia mást és mást kíván, de a koncentráció ugyanaz. A többrétűség nagyon nagy fegyvertény a táncos számára. Ha fiatalként nem a mélyvízbe dobják be egyből az embert, hanem van ideje saját magát megtapasztalni a színpadon, később egy improvizációs feladatnál már magabiztosabban, önmagát jobban ismerve áll a munkához.
- 2003-ban miért döntött úgy, hogy külföldön folytatja a pályáját? Hogyan történt meg a váltás, próbatáncokra járt vagy bizonyos koreográfus-rendezőkkel szeretett volna dolgozni?
- Mindig is nagy volt a tudásvágyam. 23 éves voltam, amikor egy sikeres próbatánc után a norvég Carte Blanche együtteshez szerződtem. Ez volt életem második próbatánca, előtte egyszer próbálkoztam egy nyitott próbatáncon, ami sokkoló élmény volt számomra és utána igyekeztem kerülni az ilyen megmérettetést. Mindig privát felvételikre jártam, amit előre megbeszéltem a társulatvezetőkkel vagy koreográfusokkal. A norvég együttes után Spanyolországban dolgoztam a Lanònima Imperial nevű társulatnál, ahol két darabot készítettem. A cél, amiért külföldre mentem, hogy minél többet tanulhassak elsőkézből. Úgy gondoltam, hogy ezt a tudást majd haza tudom hozni, kiváltságos helyzetemet, hogy több nagy koreográfussal dolgozhattam, itthon kamatoztathatom. Most jutottam el addig a pontig, hogy itthon koreográfiákban vagy workshopok formájában megmutathatom a tudásomat.
- Ugyanakkor jelenleg a világhírű belga koreográfus, Wim Vandekeybus társulatának, az Ultima Veznek a tagja.
- Évek alatt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy nagyon sok koreográfussal dolgoztam már együtt, mi lenne, ha egy alkotó mellett kötelezném el magam évekre. Az Ultima Vez egy világhírű társulat és régi, személyes kedvencem volt a munkájuk. Életemben másodszor elmentem az épp aktuális, nyitott felvételijükre 2008-ban. Beválogattak a készülő Nieuwzwart című darabba, amelyet 2009-ben a Trafóban is játszottunk. Ketten voltunk az előadásban magyarok Vass Imre kollégámmal. A felvételi óta folyamatosan Belgiumban élek és az Ultima Vezzel dolgozom, három különböző darabot készítettünk ez idő alatt. Erős követelményrendszer van a táncos elé állítva, de biztosítva vannak a próba feltételei is, csak a munkára kell és lehet koncentrálnunk.
- Hogyan dolgoznak, próbálnak ebben a fizikai színházi társulatban?
- A felkészülés a napi tréninggel kezdődik, amit általában egy hétig egy meghívott vendégtanár vezet. A tréning után, mint minden más együttesben, kezdődik a napi próbafolyamat, csak annyi a különbség, hogy míg máshol napi három-négy órát dolgoznak átlagban a táncosok, itt ugyanúgy nyolc órát, mint egy átlagos munkahelyen. Ez eleinte nagyon megterhelő volt számomra. Emellett jön a szellemi kihívás a próbafolyamat során, amit máshol szintén nem tapasztaltam. Reggel tíztől este hétig, nyolcig bent vagyunk a stúdióban, és négy hónapon keresztül mindenki egy célért dolgozik, hogy elkészüljön az új darab. A munkát természetesen az együttes vezetője Wim Vandekeybus vezeti, mindenkinek mindig személyre szabott feladatokat adva, nagyon nagy szabadságot hagyva ugyanakkor az előadóknak arra, hogy a saját mozgásvilágukat, értékrendszerüket is megfogalmazzák a darabban. Konkrétan ez azt jelenti, hogy színházi improvizációs feladatokat kapunk, amiket kidolgozhatunk. Ha az improvizáció a darab funkciójába illeszkedik, akkor kidolgozva a későbbi alkotói folyamatban tudjuk véglegesíteni. A mozgásanyag mindig másfajta, de fizikális-kortárs anyagról beszélhetünk, ahol sok az egyedi megoldás. A formanyelvét az együttes tudatosan próbálja tartani, elkülöníteni minden más stílustól. Ez a stílus természetesen nem csak a fizikalitás formájából fakad, hanem a szellemiségből, hozzáállásból is.
- Pontosan mit ért a szellemiség alatt?
- A színház szellemiségét. Nem az öncélúság, a mozgás öröme vezet egy előadás elkészítéséhez, hanem mindig egy konkrét cél, ebben soha nincs kompromisszum. Az út az elején mindig zavaros, ezért van szükség rengeteg próbára, hogy aztán a legvégén a legtökéletesebben passzoló ötlöttel tudjunk a darabban előállni. Ez fanatizmus, ami nem a könnyebbik utat válassza. Meg kell próbálni egy-egy ötletet többször, több irányból. Négy hónapig készülünk egy-egy előadásra.
- A Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatja be legújabb koreográfiáját. Az Útvesztőben című estet a PR Evolution Company vezetőjének Nemes Zsófiának az etűdje nyitja és a belgrádi származású Leo Mujić darabja zárja. A középső rövid előadást pedig ön állítja színpadra. Közösen dolgoztak a koreográfusokkal, vagy három különálló részletből épül fel a mű?
- Három, teljesen különálló koreográfia lesz. Én a koncepcióját sem ismerem a másik két darabnak. Ez az elhatárolódás nem tudatos volt, az időbeosztás, a próbák miatt alakult így. Keveset vagyok Magyarországon.
- Az ön etűdjének a címe Négy monológ. Milyen stílusú koreográfiáról van szó?
- A táncosokkal szoros együttműködésben dolgozom. Gazdag mozgásvilágú, tánc alapú előadás lesz és többnyire egyszerű helyzeteket mutatunk be. A PR Evolution tagjai közül egy táncos szerepel a Négy monológban, Zsíros Gábor, akivel a Változó című koreográfiát is együtt készítettük. Tartottunk egy nyílt próbatáncot, ahol kiválasztottam a további szereplőket. Annak ellenére, hogy nagyra értékeltem a felkérést, nagyon fontos, hogy ne kompromisszummal induljon a munka. A darab elkészítése előtt már pontosan tudtam, hogy milyen mozgásrendszert szeretnék látni a színpadon és ehhez kerestem az előadókat. A Négy monológot, négy férfitáncos adja elő. A táncosok fizikalitásában, mozgásvilágában gondolkodom, az ötleteket én találom ki, hogy honnan indul ki egy mozgásanyag és miért fontos, hogy az megtörténjen. A férfias energia radikálisan meg fog jelenni a színpadon, ugyanis a darab témája a megértetlenség, de nem a férfi-nő kapcsolat bonyolult rendszerében, hanem az egyén esetében. Az ember párbeszéden alapuló kapcsolatrendszerével foglalkozunk. A párbeszéd nem más, mint enyhe irányváltásokkal befolyásolt monológ. A beszélgetőtárs kérdései vagy válaszai ritkán tudnak 180 fokos fordulatot előidézni a mi gondolkodásunkban, beszédünkben. Az ember, mintha önmagával folytatna párbeszédet, önmagával viaskodna a válaszok megtalálásáért. A meg nem értettség és a párbeszéd az az ellentétpár, ami a koreográfia kiindulópontja volt. A meg nem értettség ugyanis az embert türelmi zónájának határára taszítja.
- Erős érzelmekkel dolgozó, a fizikalitásra, férfierőre és agresszióra építő tiszta tánc koreográfiáról van tehát szó, a zene a látvány a tánc mellett mekkora szerephez jut?
- A színpadon a négy szereplőn kívül nem lesz semmi, lecsupaszított térrel dolgozunk. Minimális zenei közeget teremtünk, az előadóknak ez szabadságot ad a helyzetek megteremtésében, nem kell számolni a taktust. Magunkat is nehéz helyzetbe hozva, csak a koreográfiára támaszkodva, önerőből építjük föl az előadást.
Budapesti Őszi Fesztivál 2009 - nieuwZwart (újFeketeség)
A nyers erő. Valahogy így lehetne összefoglalni röviden, hogy miről is szól a flamand sztárkoreográfus, Wim Vandekeybus legújabb produkciója.
Az úgynevezett fizikai táncszínház nagymestere több mint húszéves társulatát, az Ultima Vezt szinte teljesen felfrissítette, hogy a nieuwZwart (újFeketeség) című előadás táncosait ne befolyásolja a test emlékezete, vagyis a korábbi Vandekeybus-koreográfiák jellemző mozdulatainak beidegződése. A táncosoktól rendkívüli állóképességet, ügyességet és összpontosítást, sőt olykor a fájdalomérzet megszüntetését igénylő darab Peter Verhelst flamand író szövegét veszi alapul, amit a hazai közönség számára is jól ismert színész és táncművész, Kylie Walters tolmácsol a közönségnek. A négy férfi és három női táncosra komponált koreográfia az ellenállás, a változás, a pusztítás és a fejlődés szavak hordozta tartalmakat járja körbe, miközben a fizikalitás legkülönbözőbb, szélsőséges formáival kísérletezik a Vandekeybustól megszokott fékevesztett virtuozitással. A zenét Mauro Pawlowski jegyzi: a világhírű flamand rockegyüttes, a dEUS gitárosa triójával élőben kíséri a produkciót, további energiákkal feszítve az amúgy is meglehetősen erőteljes előadást. A megújult társulatban ráadásul két magyar táncművész is játszik, Mészáros Máté és Vass Imre.
Október 9-10. 20:00 - Trafó
Ultima Vez & dEUS / Wim Vandekeybus: nieuwZwart (újFeketeség)
Rendező, koreográfus, látványtervező: Wim Vandekeybus
Alkotók, előadók:
Tanja Marín Friðjónsdóttir, Dawid Lorenc, Bénédicte Mottart, Olivier Mathieu, Mészáros Máté, Ulrike Reinbott, Vass Imre, Kylie Walters
Zenészek: Mauro Pawlowski, Elko Blijweert, Jeroen Stevens
Zene: Mauro Pawlowski
Jelmez: Lieve Meeussen, Heidi Ehrhart
Fény: Alban Rouge, Wim Vandekeybus
Hang: Benjamin Dandoy
Technikai igazgató és színpadmester: Ralf Nonn
A koreográfus munkatársa: Iñaki Azpillaga
Művészeti asszisztens és dramaturg : Greet Van Poeck
Produkció: Ultima Vez
Produkciós partnerek: KVS, Théâtre de la Ville-Paris, Mercat de les Flors, PACT Zollverein/Choreographisches Zentrum NRW, Le manège.mons/Centre Dramatique
Vass Imre kollégám:
Wim Vandekeybus világhírű társulata, az Ultima Vez a Budapesti Őszi Fesztiválon a Trafó vendége lesz a nieuwZwart című darabbal. A kulisszatitkokról a társulat egyik magyar táncosát, Vass Imrét faggattam. Interjú
- Miért pont Wim Vandekeybus társulatához, az Ultima Vezhez mentél vendégtáncosnak?
- Akkor szerettem bele a társulatba, amikor először fellátogattam a honlapjukra, és megnéztem a Blush című táncfilmjük trailerjét.
- Láttál pár percet, és ez elég volt neked?
- Az egy elég jó két perc tizenöt másodperc volt.
- Végül is értem, rám a Here After című táncfilmjük hatott nagyon erősen.
- Elkapott az a vad, elementáris, mindent elsöprő lendület, ami jellemzi őket, és persze az is tetszett, hogy inkább a férfienergiák, -minőségek dominálnak a társulatban. Mindemellett nekik az is tetszett bennem, hogy a másik oldal jellemvonásait is magamon viselem. Tavaly lezajlott egy generációs váltás a társulatban, sok új, fiatal táncost vettek fel, így kerültünk be mi is Mészáros Mátéval.
- Itthon is jól mentek a dolgaid. Hód Adriennel is izgalmas darabokban dolgoztál együtt, Szabó Rékánál is szerepeltél, a saját koreográfiád is jól sikerült: mi hiányzott?
- A kaland. Fiatal, életerős, energikus embernek tartom magam, szerettem volna világot látni, és szerettem volna csak a tánccal foglalkozni. Ha az egyéni karrieredre koncentrálsz, akkor rengeteg energiát elvesz a tánctól a promotálás, pályázatírás, önmenedzselés: nem szerettem volna erre fecsérelni az energiáimat. Az Ultima Vez társulatban színtisztán csak a munkára kell koncentrálnom. Én elég későn, huszonegy évesen kezdtem el táncolni. Nem vagyok egy univerzális táncos, de az illik hozzám, amit éppen most csinálok. Jelenlegi élethelyzetem ideális táptalaj a fizikai korlátaim oldására és a tudatom tágítására. Ez a legfontosabb.
- Nagyon kockázatosnak tűnnek Wim Vandekeybus darabjai.
- Igen, több szinten is. Wim azt mesélte, hogy amikor több mint húsz évvel ezelőtt az első Ultima Vez-bemutató lezajlott New Yorkban, őrjöngő siker fogadta a "radikálisan új táncstílust". Brazíliában pedig teljes elutasítás várta, és közölték, hogy ide soha többet nem jön Wandekeybus.
- A táncosok rendszeresen egymásnak esnek, mintha verekednének, lezuhannak tárgyak... ez talán veszélyes is lehet.
- Veszélyes, de kontrollált és koreografált a dolog. Hozzám passzol ez a fajta kockázatkeresés, elég jellemző, hogy a Szigeten Peer Krisztián - akivel tavaly együtt dolgoztam Szabó Réka darabjában - úgy mutatott be, mint az általa ismert, a testét legkevésbé féltő táncost.
- Ez igaz?
- Azóta találkoztam nálam sokkal őrültebb táncosokkal is Brüsszelben. De alapvetően értem azt a világot, amiről Wim beszél, jól tudunk kommunikálni. A halál például nagyon dolog fontos számomra is, bár én elsősorban az elengedést értem alatta, a görcsös ragaszkodás feloldását és az új születésének a lehetőségét.
- Mit szólsz az előadások alatti élő zenéhez, a Woven Handhez vagy a dEUshoz?
- Szeretem mindkettőt. A legutóbbi szigetes Woven Hand-koncert a Muzsikással különösen nagy élmény volt, mert velük volt Farkas Zoltán "Batyu" is, aki nekem néptáncot tanított. Megható volt látni a gyökereim összefonódását.
- Én is ott voltam azon a koncerten. Azóta belehallgattam a dEUsba is, akikkel most dolgoztok a nieuwZwart című darabban: tetszett, csak hiányoltam azt a brutális erőt, ami a Woven Handben megvan.
- Nem kell megijedni, koncertélmény lesz. Néhányan a füldugót is hiányolni szokták. A mi szempontunkból nagyon jó, hogy élő zene van, sok energiát és szabadságot ad ez a helyzet. A fiúk emellett szeretnek beleimprovizálni is. Például, az egyik jelenetnél, amikor a teljes kimerültség és a fizikai megsemmisülés szélén egyensúlyozunk, személyes kedvenc számomat, a She's Lost Controlt játszák a Joy Divisiontől. Ez olyankor segít átlendülni a holtponton.
- A többi táncossal nagyon egymásra vagytok ilyenkor utalva?
- Sok független rész is van, de a közös táncjeleneteknél első érintésnél érezhető, hogy milyen állapotban van a másik, hogy éppen energikus-e vagy esetleg fáradtabb. Törékeny dolog, hogy ki milyen állapotban van éppen, ettől folyamatosan alakul az előadás.
- És mi van az ironikusabb éneddel, amit a saját szólódban megmutathattál? Nem hiányzik?
- Az Ultima Vez-darabokban is van humor. Különben, ami látható lesz a színpadon, az 91%-ban rajtunk, táncosokon múlt, az lett a színpadra rakva, amit mi beleadtunk. A társulati munka mellett különben saját ötletek kibontásán is dolgozom. Az írás, a színház és a zene érdekel most... A lényeg, hogy a kreativitásomból szeretnék megélni.
Forrás: fidelio
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.