A Sopronban született, Berlinben élő szerző a Das Ungeheuer (A szörny) című regényével érdemelte ki a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését. A 700 oldalas munkában Darius Kopp történetét folytatja, aki a magyarul Az egyetlen ember a kontinensen címmel 2011-ben megjelent könyvének volt a főhőse.
A részben Magyarországon játszódó díjnyertes mű a zsűri indoklása szerint "mélyen megrázó" és "stilisztikailag virtuóz úti regény" a jelenkori Kelet-Európából. A szerző a díj átvétele után azt mondta, kishitűsége miatt nem készült beszéddel. "Tudom, hogy ami egy könyv mellett szól, az szólhat ellene is" - jegyezte meg.
Terézia Mora (eredetileg: Bögi Terézia) második nekifutásra nyerte el a Német Könyvdíjat, Darius Kopp történetének első része a díjra jelölt kötetek úgynevezett teljes listájáig (longlist) jutott.
A szerző 1990-ben költözött Berlinbe, ahol a Humboldt Egyetemen hungarológiát és színháztudományt tanult, a Filmművészeti Főiskolán (DFFB) pedig forgatókönyvírói végzettséget szerzett. Első regénye 1999-ben jelent meg, díjnyertes kötete a negyedik regénye. Műfordítói munkássága is ismert, elsősorban Esterházy Péter több német nyelvű kötete révén, de fordított már többek között Parti Nagy Lajostól és Örkény Istvántól is műveket németre.
A Német Könyvdíjat 2005-ben alapította a német könyvkiadók és könyvterjesztők egyesülete (Börsenverein des Deutschen Buchhandels). Az elismerésre német, osztrák és svájci kiadók pályázhatnak az adott évben megjelent köteteikkel. A tekintélyes kritikusokból álló zsűri a benevezett több száz regény közül az első lépésben egy 15-20 regényből álló listát állít össze - ez a longlist -, majd a mezőnyt hat kötetre szűkítik (shortlist). A díjat mindig a frankfurti nemzetközi könyvvásár előtt egy nappal adják át. Az elismerés 25 ezer euróval jár, az utolsó körbe bejutott többi alkotást mind 2500 euróval jutalmazzák.
A díjat 2010-ben a vajdasági Óbecsén született, Svájcban élő Melinda Nadj Abonji (Nagy Abonyi Melinda) kapta meg a Tauben fliegen auf (Galambok röppennek föl) című önéletrajzi regényéért.
" Hová mehetsz, ha nem egy hely, hanem egy ember az otthonod? Nélküle hová? Azzal, hogy nem tette ki a lábát a lakásból, Darius Koppot elkerülte annak az embernek a fájdalma, akinek üres otthonba kell visszatérnie. Flora 9 éven át mindig itt volt. Még akkor is, ha,ami ritkán fordult elő, nem Flora ért haza előbb, mindenütt láthatók voltak a nyomai annak, hogy várt rá. Habár legyünk őszinték: néha várt rá, néha pedig éppen abban a fázisban volt, hogy sehol sem volt képes lenni, csak bent a lakásban.
Ami persze jól jött neked.
Nem, ez nem igaz. Sokáig még csak észre sem vettem semmit. És később, amikor már tudtam, még mindig volt bennem annyi hála, hogy tudjam, végső soron miattam is van ott.
Most pedig nem volt ott, és egyszerre lehetetlenné vált normálisan közlekedni ezekben a helyiségekben, Képtelenség járni bennük, mintha túl kevés lenne a levegő, vagy túl sok. Ilyen esetben tilos ajtókat bezárni. Minden ajtó mögött valami névtelen, elviselhetetlen. Most aztán megtanultam rettegni: a Semmitől. A távollétednek ez a. Kinyitni, kinyitni mindent, minden szobát, mindkét fürdőszobát, a konyhát, még a mosókonyhát is, hogy egyértelműen látsszon: nincs odabent semmi. " - Terézia Mora: A szörnyeteg
Terézia Mora 1971-ben született Magyarországon, Sopronban. 1990 óta Berlinben él. Német nyelvterületen a magyar irodalom legnevesebb fordítói közé tartozik. 1999-ben első irodalmi műve, az eredetileg magyarul írt, de csak a német kiadás után, 2001-ben megjelent Különös anyag (Seltsame Materie 1999, fordította Rácz Erzsébet) című elbeszéléskötete nagy feltűnést keltett. A könyv egyik elbeszéléséért 1997-ben megkapta az Open Mike irodalmi díjat, majd 1999-ben a teljes kötetért az Ingeborg Bachmann-díjat, és az Adelbert von Chamisso-díjat (2000). 2004-ben jelent meg Alle Tage (Nap mint nap 2006, fordította Nádori Lídia) című regénye, amelyet a kritika nagyra értékelt és az olvasóközönség is nagy tetszéssel fogadott. Ezért a művéért elnyerte az év legjobb első regényének odaítélt Mara Cassens-díjat, a Berlini Művészeti Díjat, a LiteraTour Nord díjat és a Lipcsei Könyvvásár Díját. 2009-ben jelent meg szintén nagy sikert aratott Az egyetlen ember a kontinensen (Der einzige Mann auf dem Kontinent 2011, fordította Nádori Lídia) című regénye, 2013 őszén pedig A szörnyeteg (Das Ungeheuer) . Ezért a regényéért Terézia Morát a Német Könyvdíjjal tüntették ki.
Terézia Mora a kortárs német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb írója.
Terézia Mora szeptember 16-án mutatja be legújabb regényét a Goethe Intézetben. A számos díjjal elismert, magyar származású író és fordító legújabb könyve tavaly jelent meg németül Das Ungeheuer címmel, és elnyerte a 2013-as Német Könyvdíjat. A regényt itthon a Magvető Kiadó gondozta, a magyar változat címe A szörnyeteg. A megjelenés alkalomból rendezett író-olvasó találkozót Terézia Mora könyveinek fordítója, Nádori Lídia moderálja.
Ebből az alkalomból adjuk közre az egyik németországi kritikát.
A szörnyeteg című regényével Terézia Mora joggal nyerte el a 2013-as Német Könyvdíjat: ritka a német irodalomban a nyelvi erő és a tartalmi aktualitás efféle együttállása – időszerűség, mely messze túlszárnyal mindenféle napi aktualitást.
Terézia Mora már 2009-ben, Az egyetlen ember a kontinensen című regényében a szakma ellentmondásos képviselőjeként ábrázolta Darius Koppot, a berlini IT-tanácsadót. Az IT-szakma ugyanis – mondta Mora a könyv kapcsán adott egyik interjújában – mindig magabiztosan tekint a jövőbe, és közben elszalasztja a jelent. Pontosan ilyen ember Kopp. Csakhogy a Fidelis nevű amerikai IT-cég egy szép napon „megváltoztatta addigi céljait”, lemondott az egyszerű, ugyanakkor ravasz Kopp további szolgálatairól, így aztán Kopp magyar feleségére, Florára hárult a feladat, hogy megkeresse a mindennapi betevőt.
Mora, aki 1971-ben született Sopronban, de már tizenkilenc esztendős korában Berlinbe költözött, hogy ott kezdje meg felsőfokú tanulmányait, az internet-buborék első, 2001-es kipukkadására reagált Az egyetlen ember a kontinensen című regényével. A regény önéletrajzi hátteréhez tartozik, hogy akkor veszítette el állását Mora férje is.
A szörnyeteg című regényben újra fölbukkan ugyanez a Darius Kopp – öt évvel később, az elbeszélés jelenidejében. Az olvasónak azonban nem kell feltétlenül ismernie az előző regényt ahhoz, hogy élvezettel olvashassa a másodikat. Itt ugyanis Kopp lényének egy másik részéről esik szó: a magánéletéről, jóllehet az előző regényben még úgy tűnt, erre nem terjed ki a gazdasági szféra hatása. Csakhogy időközben elveszítette az állását Flora is, majd visszavonult a Berlin környéki erdők magányába, és néhány hónap elteltével fölakasztotta magát az egyik fára. Minderre csupán visszatekint A szörnyeteg elbeszélője, mégis kiderül, hogy ez volt Darius Kopp életének sorsdöntő eseménye.
Kopp még jobban kétségbe esik, amikor megtalálja Flora laptopján a halott felesége naplóját, és magyarról németre fordíttatja a szöveget, ugyanis egy számára merőben ismeretlen nő arcképe bontakozik ki a feljegyzésekből. Egy kemény és depresszív nőé, aki már egyetemista korában elveszítette minden illúzióját, kíméletlenné vált, lefeküdt bárkivel, és már csak a tabletták tartották életben.
Kopp képtelen megemészteni a szöveget, Flora átváltozását és egyben kegyetlen búcsúját. Egyre lejjebb csúszik, pizzán és sörön él, mígnem egyik barátjának végre sikerül kirángatnia a gyászból. Ekkor aztán elindul Magyarországra, hogy megismerje azt a világot, ahonnan Flora származott. Meg akarja érteni, mi történt a feleségével.
Első pillantásra klasszikusnak tűnő elbeszélői helyzetet látunk tehát, csakhogy ez az elbeszélői helyzet egyszersmind magában rejti a szentimentalizmus klasszikus csapdáit is. Mora azonban, aki a Bachmann-díj elnyerése (1999) óta a német nyelvű irodalom legfontosabb elbeszélői közé tartozik, meglepő és meggyőző módon kerüli el ezeket a bizonyos csapdákat. Amikor Kopp megkezdi magyarországi utazását, amely végül Örményországban ér véget, Mora vízszintes vonallal osztja ketté a könyvoldalakat. Flora feljegyzései ettől fogva végigkísérik a szöveget a vonal alatt, és egyenrangú részét képezik a regénynek, mégpedig úgy, hogy metsző komolyságuk mindvégig ellenpontozza Kopp intenzív érzelmeket fölszabadító, némileg zavarodott kutatását.
Valóban jelentős irodalmi teljesítménnyé mégis az avatja a regényt, hogy Morának sikerült hiteles hangon megszólaltatnia magát Koppot is: olyan emberré változtatta az átélt sokk, aki nem akar hazudni többé sem magának, sem másoknak. Nem törődik bele abba sem, hogy egy terapeuta depressziónak nevezi a Flora halála kiváltotta megrendülését. Kopp ragaszkodik a gyászához, és nem engedi, hogy ezt a gyászt bárki is betegségnek tekintse.
A szörnyeteg című regényével Terézia Mora joggal nyerte el a 2013-as Német Könyvdíjat. Ritka a német irodalomban a nyelvi erő és a tartalmi aktualitás efféle együttállása. Terézia Mora egy ízben elmondta, hogy napi munkája kezdetén mindig meghallgatja a híreket, így emlékezteti magát arra, miféle korban él. A hírek hallgatásáról csakis akkor mond le, amikor a regény megtalálta már „a maga idejét”. És ezúttal csakugyan megtalálta. Az így létrejött irodalmi aktualitás pedig messze túlszárnyal mindenféle napi aktualitást.
Forrás: MTI; facebook
