" Nem könnyű harcba szállni egy diktátorral. Noha nem szép dolog bírálni azokat, akik felvállalják ezt a nehéz feladatot, mégis igaz, hogy bizonyos ellenzéki vezetők kevésbé hatékonyak, mint mások. Egyesek nem hajlandóak a megújulásra, makacsul ragaszkodnak ugyanazon stratégiákhoz, és újra meg újra ugyanazokat a hibákat követik el, amelyek miatt a partvonalon kívülre szorultak. A többi politikai párthoz hasonlóan őket is megoszthatják a hatalmi harcok és a túlságosan nagyra nőtt egók. Egyesek csupán reaktívak: kritikát fogalmaznak meg, ám nem állnak elő új ötletekkel vagy alternatívákkal, amelyekkel megkülönböztethetnék elképzeléseiket a hatalmon lévő párttól. Pedig a demokratikus álca mögé rejtőző rezsimek számára a demokratikus ellenzék látszata szükséges, sőt kívánatos. Az ellenzéki pártok a legrosszabb esetben a rezsimből nőnek ki azzal a céllal, hogy elfedjék a hatalom valódi természetét. A beolvasztott ellenzéki vezetők az autokrata uralom fontos építőkövei. Tehát a puszta tény, hogy egy ellenzéki vezető kijelenti magáról: ádáz harcot folytat a hatalom ellen, még nem lehet elegendő ahhoz, hogy nagyra becsüljük az erőfeszítéseit. (...) Nagyon sok hibát követünk el. Az egyik legnagyobb az, hogy az ellenzék mindenáron rövid úton akart visszakerülni a hatalomba, ahelyett, hogy megértette volna: új többséget kell építenünk, új politikai javaslatokkal kell előállnunk. (...) >Az ellenzék mindig azt kérdi, hogy mihez kezd Chavez, ha elfogy a pénze és elenyészik a népszerűsége. (...) Szerintem inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogy mi mihez kezdünk majd. "